Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Bakos Ferenc: Afrika, Afrika!
regiszteremen; kifüleltem viszont egy vékonyabb, jól hallható felhangot, és ahhoz igazítottam sírásomat. Afféle gyámoltalan vinnyogás lett hát a dologból; a tükörben farkasszemet néztem épp csak megpárásodó szemüvegemmel. Majd súlyos kihágásomra, az ujjaim közt füstölgő cigarettára esett tekintetem, s ettől, mintegy a légitársaság által kirótt penitenciaként, végre kibuggyant a könnyem. Halkan és gyorsan sírtam; egy percre taksáltam az ajtót kívülről rugdosó legényke tűrőképességét. Kívül mondtam egy szórit-t, mire a nő keresztül nézett rajtam, láthatóan az anyai feladatra koncentrálva. Az üres újságos rekesz fölötti tartóban egy ottfeledett anzix-lap árválkodott - hófoltos Alpok felett húzó Swissair gép, vitathatatlanul a mi McDonnell-Dougles-ünk -; szabad kezemmel kimesterkedtem, és erőgyűjtésül azt nézegettem.- Forbidden smokingF - sziszegte mellettem elhaladtában az asszonyság. Csokornyakkendős lovagja nyújtott, győztes léptekkel követte. A poharazgatás megelégedett morajában nyílegyenes ösvény volt az ülések közti folyosó. Az első osztály távolából az a sudár, szőke stewardess tartott felém, akinek fedélzetre invitáló mosolyát beszálláskor egy grüszgot!-tal viszonoztam. Láttam, messziről látja, hogy sírtam, tán még tudni is véli, mi okból. A nők őshonosak a könnyek országában, míg mi, férfiak, nagyritkán turista- vízumot kapó látogatók csupán. Nem menekülhettem, a stewardess épp az ülésemnél állta el az utam. - Valami baj van, uram?- Füst száll a szemembe - idéztem a kamaszkori ötórai teák emlékezetes táncszámának címét. Bizonyítékul felmutattam a körmömre égő cigarettát az üres pohárral egyetemben. Egymásra mosolyogtunk. Fantáziámban azt mondta, kövessem, és én feltétel nélküli megadással mentem susogó-harisnyás lábainak a nyomába, vissza hátrafelé, ahol is ő bevont a szervizfülkébe, berántotta a függönyt, s máris egyenblúz-gombjait pattintgatta; szemüvegemet nagy szakértelemmel levette, fejemet a hajtómű dorombolásával együtthullámzó, alpesi-tej-illatú keblei közé húzta: „zokogjon bátran!” A kommersz valóságban viszont kivette a poharat a kezemből, és beleszagolt:- FImn... whisky!- Börbön.- Még egyet ebéd előtt?- Mért is ne! Elváltak útjaink. Letelepedhettem anzixommal. Ferihegyi után ittam eg)' konyakot Neked, a szívemhez küldtem. Ezt már az újabb korty sugallatára írtam az Annának megcímzett lapra. Egyszeriben farkaséhes lettem, mint gyásznép a tor asztalánál. A Tripoliszig hátralévő időt a Herald Tribune bridzsfeladványának szem teltem. Kis szlemm volt a tét, és trükkös keresztlopásokkal lehetett teljesíteni... Másnap a sivatagi járat kétpropelleres lélekvesztőjén leérve, a mozdulatlan löncs-időben üresen és tessék-lássék mód kitakarítva találtam konténer-odúmat. Agyam tetején bekucorogtam a sarokba füstölni, és egy szokatlanul új 83
