Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 5. szám - Varga Virág: Betham tornya

mint azok a léghajók az eszmélet ballasztja nélkül az égboltozatot kívánják áttörni: asszonyok, szatócsok, vargák, bognárok, bárók és hercegek, mirhával, tömjéngyantával kereskedő kalmárok...mindnek egyfelé akadt útja: a Betham- torony csigalépcsőjét meghágni, kapaszkodni, akárha láthatatlan görgőkön föl­felé taposna lábuk. Én pedig vezettem őket, a fölvilágba, ahova jutni annyira akartak, mert mindnek kellett valami a szentségesből, Akláz fölhalmozott kin­cseiből: kőbe zárt szárnyas kerub, mely varázsszóra elevenedik meg, Anubisz palástjának eg}' darabja, melybe csavarva a meghalt szívének a túlvilági mérlegen nagyobb lesz a súlya, Mózes könyvének eg}' kis darabja, mely megvédi atyját az örökségéhes fiú elől, mert Akláz archelógus volt leginkább, aki legszívesebben az emberi szíveket tárta fel, így elégítve ki megrendelőinek igényeit belelátva az emberi szív legutolsó pitvarába is. De nem mindenki lépett ki a főkapun közülük a nagyurammal való beszélgetés után - talán a Betham börtönében végezte vagy koriánderként köszöntötte a Kertbe belépő új tavaszt. Akárhogy is féltem Akláz hatalmától, s mellemen a seb iszonytatón lüktetett, úgy égetve, mintha ingemet méregbe mártották volna, elhatároztam, hogy inkább a szabad pusztán halok meg mellkasomból kiszakadó szívemmel kezem­ben, minthogy lelkemet a mindent elemésztő tűz homokká perzselje, vagy Sionnak országútján sötétségbe tévelyegve ítéltessek örökös homályra. Míg én szivárgó sebemet kötözgettem, Akiáznak esze ágában nem volt balzsamot keríteni rá, hiába is kérleltem, viszont oldalakat írt össze alkímiai tudásáról, egy olyan fluidum létezését állítva, mely az egész világegyetemet betöltve közvetít természet és ember között, s e fluidum birtokában a magnetizáló hatalmat tehet emberi és szellemi lényeken.- Fiú, mindent áthat az áramlása az anyagnak - fejtegette nekem egyszer -, s nemsokára földrésznyi távból is birtokom alá tudom venni az akkorra már meg­gyöngült tagú királyok hatalmát, s uralmuk fölött az idő csak mint törpe tipeg el. Hiába szőtte vágyait elméje orsóján Akláz, vagy testét önnön ábrándjaiból foltozta valóra, a megfáradt létezés okán neki is bele kellett dőlni álmai kardjá­ba, honnan mindig kétség az ébredés. így egy éjjel fogtam a varázsló egyik előtérbe felakasztott kését, melyet a kerti növények metszésénél használt, s kihúztam arannyal futatott tokjából megindul­va immár egyedül a Betham-torony magasába. Bár a varázsló állati elmével ficán­kolt az ébrenlét mezsgyéjén túl, képzeletének lovai orrukkal a csillagok magasát horkantották, addig én lépcsőt lépcsőre hágva haladtam fölfelé testét, gyönyörei és vágyai korsóját feltörni. Ott pihegett keleti pamlagán selymekkel övezve Akláz, akár egy gyermek, tudatlan fővel és végzetnemsejtve.- Vége - bíztattam a kezem ölelte kést -, az alkura későt mutat már az alkony! - És valóban ott feküdt kiterítve Akláz: lelke a Betham tornyának ablaknyílásain át szállt kifelé, vak űrré porladva szét a csillagok tántorgó káoszában. Miközben visszafelé lefelé bucskáztam a lépcsőfokokon, háromszor fordult meg velem a Betham tornya, hanyatló eszméletem ugyanannyiszor hagyva el, a fájdalom átokra nyitotta számat megátkozva a varázslót még holtában is, hogy utódai, ha volnának, ne harmad, de tizedíziglen váljanak játékszerévé az ég madarainak, tekeregve csak mint pondrók a lét sűrűn szőtte hálójában. Végül a magam jelölte nyomon haladva jutva el a Kert bejáratáig a Kaput, akárha eg}' 57

Next

/
Thumbnails
Contents