Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 5. szám - Varga Virág: Betham tornya

golt a hibiszkuszoknak, a fák tövében hóvirágok feje bólintott aprókat, s strelí- ciák kihegyezett dárdája döfött a levegőbe.

Ahogyan ott csodálattól nyűgözve állok, egyszer mintha gyönge sírást hordott volna a szél felém, amely egyre eró'södött. Próbáltam volna kifürkészni a hangforrását, de akkor már az egész kert zokogott, sóhajok szálltak a levegőben, testetlenül keringtek körülöttem és a magasban. Amint párává olvasztotta a lég könnyüket, szitálni kezdett.- Miért könnyezik a Kert - kérdeztem döbbenten a nagyurat e földre szállt mennynek egy kiszakított darabja?- Kérdezd meg maguktól e teremtményektől, hátha válaszolnak - nevetett Akláz, és lehajolt egy juharcsemetéhez, hogy annak kötését még erősebbre vonja, mire a növény feljajdult. Ahogy belenéztem a futórózsák forgácslevelébe emberi és angyali arcokat véltem visszapillantani, az árvácskák szirmaiból fiatal lányfejek bontakoztak ki, s a tó fenekére nézve puttóarcú aranyhalak úsztak apró szárnycsapásokkal.- A4it nem tettél, te átkozott varázsló - kiáltottam Aldáznak -, emberi és angyali lényeket bűvöltél növényi testbe kerted büszkeségéül! - Es megfogtam a kert végébe szúrt ásót, hogy beszakítsam vele Akláz koponyáját, megszabadítván magamat és társaimat e bűbájtól, ám ahogy kezembe lévő szerszámmal sújtok felé, de csak levegőt éri, s a nagyúr hátam mögé kerül.- Csak nem te is e föld begyökerező létre vágymái, hogy a holt csillagvilágnál esdve kérd az Úrtól szabadulásodat, pedig eleddig e rabságból megváltani angyali seregeknek is lehetetlen volt a teremtményeket.- Mást mondok, Aetherius - folytatta a gazda -, az emberek mágusokra, vezérekre vágynak, akik ha néha rosszul is bánnak velük, de rájuk hagyatkozva ismerik meg létük káoszában betöltött valódi rendet. - Elszörnyedtem Akláz beszédén, s szemem az ég repedésein át a határtalan szabadságot, egy galambpár röptének vil- lódzó cikázását itta föl. Észrevette ezt nyomban Akláz, s a következő pillanatban a madárpár porrá omolva hullott le az égi magasból lábam elé. Még némábban mentünk vissza a vár címertermébe, mint jöttünkkor, s a rejtőző utak falaiba jelet véstem ruhám kapcsával, hogy valaha majd visszatalálhassak az elvarázsolt kerthez.- Bármennyire te is szabadnak érzed létedet, vagy' ruhád takarja - szólt a varázsló ismét a teremben -, csupa seb mellkasod, mert szíveden láthatatlan mérges tőr, a szerelem ejtett sebet, mely óráról percre egyre fogyó erőd pazarolja. Ha szolgálatomba lépsz, beforrasztom e vágást, s gazdag ajándékok terhével folytathatod utad. - így- léptem Akláz szolgálatába vesztemre, mégis a seb egyre láthatóbbá vált, s rab voltam immár Alkáz palotájában. Hiába olvastam Koránt, Szent Bibliát, hogy' a varázsló gonosz hatalmát megtörjem, a szavak mennyei kulcsocskái nem nyitották megszabadulásom ajtaját. Sőt, mindazon imákat, melyekbe olvasásomkor fogtam, előre súgta nekem egy démoni hang, anélkül, hogy odaértem volna a szakasz adott részéhez. Ezért magam gyártottam szinte gyermeki imákat, s gondolataim ösvényein rejtőztem el, látott és sohanemlátott tájak csapásain, jégfútta hegyvidékek lankáin, sivatagok dűlőútjain bolyongtam, ismeretlen városok sétálóutcáin, az otthoni nomádok tábortűzénél melegedve föl.

Kik és milyen emberek várakoztak uramra a piactéren, akiket ablakomból látni véltem? Csak mindazok, kiket behunyt szemű lélek és álom kötött, vagy

56