Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Balogh Robert: Hollandi mártás
istenek eledelét megízlelvén. Én azoknak a csókoknak az édességét érzem. Túlcsordulok. Úgy érzem, mintha minden sorommal összekuszálnám az életét. És folyton magamról írok. Mintha tolakodnék, nyomakodnék, s közben tukmálnék valamit. Kedvesem, kér egy kis szívet? A májam szeretné inkább? A vesém? Mit szólna egy kis velőhöz? Damil, kötelek, cérna és lélekbogozásban már jelentős sikereket mondhatok a magaménak, bár az utóbbihoz csak akkor fogok hozzá, ha segítséget kapok a bebogozódottól. Ma kétszer láttam olyan szépet, bármelyikre gondolok, mosolyogni kell leg- beliil is. Reggel a konyhaablakból figyeltem egy macskát, ahogy puhán elterült egy napsütötte autó tetején és kényelmesen nyalogatta a bundáját, olyan magától értetődő egyszerűséggel, ahogyan csak a macskák tudják. Lefényképeztem. De mosolyogtam máson is. Olvastam dél körül az elefántokról: odatettek eléjük egy nagy tükröt, és némelyik még az ormányát is feltartotta, annyira szerette volna megnézni, milyen lehet a szája belül. Amelyik elefánt homlokára jelet festettek, az pedig azt tapogatta. Szívesen ott lettem volna, nézni, ahogy az nagy mafla állat fejében megszületik a gondolat és pipiskedik a tükör előtt. Kedvesem, most én vagyok ez a nagy tükör. Nézze meg magát bennem! Aztán este az a fogadás. A Német Egység Napja. Igazából vacsorázni mentem el és kikapcsolódni - túl nehéz, kesernyés napom sikeredett addig. Es különben is, mi újat mondhatnának nekem a fogadáson? Pár hete érkeztem Berlinből, sehol nem láttam a nagy német egységet. A fogadáson is csak ment az üres csevegés, koccintás s tószt... És akkor bemutattak valakit. Magát, akiről semmit nem tudtam. Es most sem tudok többet. A nevén túl, amit tudni vélek, az csak képzelgés. Uralkodtam magamon, pedig fizikálisán is hatott rám. Nem fájt, hanem minden érzékem felébredt. De csak vártam az alkalmat, hogy beszélhessünk kettesben. Am ez nem így történt - ezért hát a levél. Amennyi racionalitás maradt még bennem, az azt sugallja, ne nyaggassam. De elevenen él bennem egy kép magáról, egy erős emóció, érzetlenyomat, vagy más, nem tudom, mi ennek a neve. Éles, szép szemek és derűsnek leírható okosság (létezik komor, kioktató, hideg, fölényes...). Ami már nehezebben megfogható, az a nyíltság. A szemén láttam a fáradtságot, de minden egyéb arcáról fogható érzelem annyira gazdag volt árnyalatokban. Azt hiszem, ezt szeretném megtapasztalni természetesebb közegben, mintsem egv fogadás. Arról fogalmam sincsen milyen formában. Sétálhatunk, az erdőben igazán otthonosan mozgok, de mehetünk teázni, színházba vagy hozzám. Maga mit szeretne? Én legszívesebben Berlinbe vinném ebédelni. Egy teraszra ülnénk, az Oranienburger Strassén, aranyozott Buddha szobrok mellé, bambusznád asztalok és székek... Lehet, hogy csak barátkozni szeretnék, lehet, hogy mást. Egy éjszakát, vagy három gyereket. Lehet, hogy öt perc után elnézést kérek, és otthagyom. Egyet ígérek: nem hozakodom többet elő ezzel a kéréssel, ha elutasít. Ha valamikor beleférek az időbeosztásába, jelezze! Várom, nagyon várom, sőt... 46
