Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Balogh Robert: Hollandi mártás
beszélgettem vele érdektelen semmiségekről, közben valami furcsa mód teljesen belehabarodtam. A szemébe, vagy ahogyan nézett, vagy nekem mindegy volt aznap kibe szeretek bele? Nem is emlékszem élénken másra arról az estéről. Az új német nagykövettel is beszélgettem, körbe vezették, és ha jól láttam egy testes matrónától menekült hozzám. Szegény ember, nem is értette, mit keres abban az országban, ahol megérkezése első napján felgyújtották a köz- szolgálati televízió székházát. Mesélte, hogy azóta is sorra kapja az aggodalmaskodó hívásokat. Mondtam neki, hogy riportra vagyok hivatalos a tévébe, éppen a jövő héten. Mosolyogva felelt, hogy még néhány hasonló tüntetés és nem lesz hol nyilatkoznia Önnek, uram. Óvatosan szidta a szélsőjobbot, nem is szidta, hanem ciccegett. Rechtsradikalen... s még a fejét is ingatta, hogy ilyenek mindenhol vannak. Kapásból tudtam, keleti. Őszi. Pár szóval ecseteltem a politikai helyzetet. Furcsálltám, eg)? német diplomata minősít! Ilyen kifejezéseket használt, mint nem célszerű, nem időszerű, avitt... Amikor bevallotta, hogy valamikor ő is Írogatott, csak hümmögni tudtam. Aztán megjegyeztem, hogy a rajongó tekintetű, testes matróna elsodródott a hidegtálak felé, de ez sem mentett meg attól, hogy el ne kezdjen értekezni nekem az irodalom hasznosságáról... Elnézést kértem tőle mosolyogva azzal a mondattal, hogy akad az irodalomnál fontosabb ügy is - és otthagytam. A lányt kerestem. Nem volt még éjfél, sehol nem találtam a Plamupipőkém, az is igaz, nem voltam sohasem herceg. Csak egy idióta. Hazarohantam, és megkerestem a lány elérhetőségeit. Interneten megtaláltam az email-címét, cirka öt perc elégnek bizonyult, csak egy kicsit kellett kutatnom az ismerőseim emailjei között - de magára vessen mindenki, aki a gyereke, kutyája vagy a férje nevét használja titkos jelszónak. Egész éjjel fogalmazgattam egy levelet, hogy az majd beszél helyettem annak a szépszemű lánynak. Minden érzésem kiöntöttem, mert ha ő az, akinek érzem, akkor egyből kiderül. Ha meg nem az, akkor legalább megtudom: megint csak tévedtem. így is jó, úgy sem rossz. Nekem állt a zászló. Csak én járhattam jól. Mert végre éreztem valamit. Nem tudom, írtam-e már szebbet? Illeme nem ez a legjobb szó. Kifejezőbbet. Kedves! Ne haragudjon, hogy így szólítom. Miért is haragudna, semmi rosszat nem mondtam ezzel. Szóval Kedves, sikerült meglepnie ma, bevallom, kevéssé számítottam arra, hogy érzek még ilyet ebben az életben. Sokkal érzelgősebb lettem, mint magamat egyébként gondolnám. Magamtól, Magától? Mindegy mitől! Ez van. Ja, és szeretem. Egy csöpögős olasz film jutott eszembe, a moziról és a szerelemről szól talán Szicíliában. Van benne eg)? tanmese a várakozásról, de inkább a film vége illene ide. A filmtörténet legszebb csókjait a katolikus pap a jó erkölcs védelmében kivágatta, a gépész a pár méteres szalagokat nem dobta el, hanem összeragasztotta, s ezt a tekercset hagyta örökül a főhősre. Hogy a történet dagályosságát érezze, Kedves, elárulom, a lebontásra ítélt régi moziban egyedül nézte meg a másfél perces összevágott csókjelenetet ez a filmrendezővé lett, egykori segédmozigépész és sírt közben, mint a hős beteljesüléskor az 45
