Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Balogh Robert: Hollandi mártás
BALOGH ROBERT Hollandi mártás' Az Anyának és a Fiúnak nevében kezdem el... „Elnézést kérek mindenkitől, akit kifelejtettem a regényből." „Cserben hagy, báró?! Báró Münchausen!" Berlinbe felolvasni hívtak. Honorárium helyett egy hétre szállást kértem a belváros közepén. Megkaptam. Tudtam, hogy hazafelé, Pesten átvehetek egy díjat. Adnak mellé egy kalap pénzt, ha nem szórom el, elég lesz egy évre. Minden úgy alakult, ahogyan háromnegyed éve terveztem. Mégsem tudtam örülni. Nem ment. Mit keresek Berlinben? Minden eleven, változatos, színes. A nó'k nappal is illatosak, a férfiak este is elegánsan távolságtartók. A magam gátlástalan, kissé unott módján kóstolgattam az ízeket. Legjobban talán a belvárosi utcákat szerettem és a kilúgozott külvárosi színházakat: ez a hazai pálya. A kávéházakban és az éttermek teraszán magabiztosan mozogtam. Tovább idó'zött a nyári meleg a városban, pedig ilyenkor már ősz szokott lenni. Azt olvastam, Berlinben borongós a szeptember. Az utolsó nap felelt csak meg az útikönyvi elvárásoknak, esőkabátban jártam-keltem a viharos szélben. Az Alexander Platzon kapott el a metsző szélroham, felkapott és visszaűzött a Hackescher Markt felé. Pedig a környék még most is a nyarat idézi nekem, ahogyan az Oranienburger Strasse járdáján végigsétálok... Elhaladok az Uj Zsinagóga mellett, és pár percre innen következik az éttermek sora. Megnyugtatott az az utca. Az egyik étteremben éppen aranyozták a Buddha szobrokat. Nem is értettem, mit keresett ott Buddha. Először elcsodálkoztam valamin, néztem, vajon tényleg aranyfüsttel borította be az idős ázsiai férfi Buddha kőfejét. Másfél perc sétányira innen, úgy emlékszem belefutott az utca a sokkal forgalmasabb Friedrichstrasse-be. Újabb öt-hat perc kutyagolás, és ott állt Brecht színháza. Épp véget ért egy fesztivál. Nem sajnáltam, akadt más is. Aznap nyílt egy másik fesztivál, amelyre meghívtak, Natasha Atlas énekelt. Talán a legcsodálatosabb női hang. Csak hang, test nélkül. Behunytam a szemem, és áradt a keleti édességek mézesen sűrű, nehéz illata. Pár hét múlva, késő éjszaka, otthon, a számítógép előtt eszembe jutott a buddhás étterem. Aznap egyesült pár évtizede a két Németország, ezt ünnepelték, s engem is meghívtak a fogadásra a kisebbségiek. Ismerősök bemutattak egy lányt, aki szabályosan elvörösödött, még a dekoltázsa is, amikor elhangzott a nevem. Ilyet azóta sem láttam. Kapásból megmondta, író vagyok, sőt könyvcímeket is sorolt. Gondoltam, íme, eljött az én időm, s fél órát * * Részlet a szerző Könyvhétre megjelenő regényéből 44
