Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Silvester Lavrík: a kandúr
Csárdát, köpködni a vízbe, kitárgyalni a csajokat, az kellett nekünk. Pisisek, azt modtuk rájuk, hogy pisisek. Fifdlák, húgyosak, pinák, hepák, tyapák, csincsillák, fehér keszegek. A pisisek egy órával utánunk indultak el a késó' délutáni, elgereblyézett utcákon. Néha előtte kicsit összeverekedtünk, néha csak úgy szétszéledtünk a sűrűsödő sötétben. Legalább hárman kellett hogy legyünk, hogy meg merjünk szólítani egy fehér keszeget. A tenyészcsincsilla is két másikkal megerősítve indult útnak. Védelmi hármasokban, karonfogva vihogtak. Soha nem álltak meg. jobb esetben egy közülük öt lépés után megfordult és elkiáltotta a választ. Ugv kellett kérdezni, hogy „nem!” -mel válaszolhassanak. Az „Igen” ilyentájt még csak nehezen jött volna elő. Aki a megszólított arcocskán mosolyt varázsolt elő, nem vihogást, mosolyt; büszkén ballagott egyenesen a kultúrház elé. Számíthatott rá, hogy táncolni fog, kézzel a vállon, ha kibírja majdnemjózanul, vagy legalább csak kissé részegen éjfélig, számíthatott a harapdálósra is. A harapdálós az a csók, amely alaposan kivizsgálja az Otolaryngol zónát. Savnikon főként a tűzoltószertár mögött volt rendelés. De csak éjfél után. Alighogy a lányok eljutottak a falu felső végébe, megfordultak, és elindultak vissza. Tízszer is körbe-körbe. Majdnem elkoptunk, míg mindenki és mindent. Hogy legyen mit megfogni, odatámasztani, odaszorítani. A szombat kézzelfogható nap volt. Plátói kapcsolatok? Csak tessék. Vasárnaptól szombatig. Az összetett manőverek és véletlen találkozások időzítése hétnapos szerelmekbe torkollt, a szombat este fülledtségével gyorsítva. Azok a szerelmek, amelyek túléltek két egymást követő szombatot, fejesugrással igyekeztek a házzasság felé, egy csomó gyerekkel. Tánc, lopott érintések és ijedt csókolózgatás. Aki megfogta a pipi cickóját, jelöltette magát a hét hősének. A komolyabb győzelmekről nem beszéltek. Az indiszkréciót ököllel, székkel, asztallábbal büntették, mindezt az éjféli verekedéskor. Pirkadatkor a patak fölötti fűzfákra felakasztva megtalálni egy szétszedett Jawa 25 darabjait. A legnagyobb szégyen. A bukósisakba belehugyozni. A legjobb móka. Fél tizenkettőkor világos volt, hogy ki viszi el az áldozatát a fül-orr- gégészhez, és ki az, aki teljes tisztességben a táncos mulatságnak szenteli magát, és ki az, aki makacs magányban mesebeli mennyiségű sört iszik meg. Ez utóbbiak éjfél után számos verekedés kezdeményezői lettek. Bizonytalanul mentem hazafelé. Egyszer amiatt, amit mondott a lány, máskor meg elbizonytalanított, amit elhallgattatott. Gyakran a sör volt az, ami a hazatérésemet ingataggá tette. Nem sejtettem, hogy a lábak, a gyomor és a fej az emberi testnek ennyire érzékeny részei. Az önsajnálatom vonyított, mint az utolsó farkas. A legutolsó. A Kandúrt ebben az éjszakai órában egyszer sem láttam. De nem múlt el éjszaka, amely nem szenvedett volna az öreg pajta nehéz nyögéseitől. Mikor elhaladtam mellette, nem volt bátorságom bemenni. Még csak nem is lassítottam, bele se hallgattam a hangjaiba. Túl erősek voltak az én füleimnek. Ach, ez mind Stúrék poéziájának átka... Reggel templomba kellett menni... A Kandúr a gyékényen feküdt. Még a szemét se nyitotta ki. 36
