Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 5. szám - Mile Zsigmond: Panel (2., befejező rész)

suliból jövet, mikor a sarkig kifordult ablakot, a csattogó függönyt megláttam, bekönnyesedett a szemem, combomba öklöztem, csak apu ne jöjjön... (szerencsére a kispolszki sehol...), anyu aludt, a leves bugyogott, elzártam alatta a gázt, becsuktam az ablakot, a nyers palacsintát a szemetesbe köptem, aztán betakartam anyut, papucsát a dívány előtt elrendeztem, összegömbölyödtem a földön, sírtam, folyt az orrom, valahol fölöttünk ment az abba, tenkjú for dó mjúzik, dongott a basszus a padlóban.

nem a jézuska hozza, mondta nagyi, mi vettük neked ezt a sok szép ajándékot, papád meg én, meg apu és anyu, akik szívből, igazi, nagy-nagy szeretettel szeretünk téged, kisfiam, ez az ünnep nem a jézuska ünnepe, az csak egy olyan régimódi butaság, tudod, olyan... olyan babon a féle! ilyenkor a szeretet ünnepét üljük igazából, összejönnek a családok, földíszítik a fenyőfát, esznek-isznak, megajándékozzák egymást valami csekélységgel, egyszóval kipihenik magukat együtt, közösen, bog)1 aztán nekivághassanak megint a dolgos hétköznapoknak, de azért, kisfiam, nem kell ám lenézni a régi embereket se falun! annak a régi karácsonynak is megvolt ám a maga értéke! de az az idő elmúlt... mi már a józanészben meg a két kezünk munkájában hiszünk... meg a családi boldogulásban, hogy így mondjam... ugye, érted?

a tízemeletesek voltak a hegyek, a park a havas síkság, a befútt kocsik az alvó bölények, vonaglottunk, farkasok üldöztek minket, az utolsó szánhúzó kutyát is hátrahagytuk, arccal zuhantunk a hóba, homlokunkra fagyott a haj, az egyujjas pamutkesztyűn jéggumók csüngtek, forrón ziháltam a kismatyinak: meghalok, dzseki mire ő: ne add fel, matt! így jutottunk el a sün folyó alattomos jegén át fort jukonba, a telihold, a kapualjunk előtti villanypózna sárga fénye

itt a márka, itt a marina? sehogy se értettem a márka nevű üdítőital tévészlogenjét, a mámul szó zavart meg, elballagtam a suliból mire leesett a tantus z. ..

vau isten, apu? kérdeztem aput, azt mondta, még senki se látta, viszont, amit az ember a két kezével megcsinál, az biztosan van, anyu is hallotta, mit kérdezek, vártam, hogy mondjon valamit, mert láttam őt (főleg rázós helyzetekben) keresztet vetni, de nem szólalt meg, csak simogatta a barkát, amit az imént tört, apu fölemelte a marmonkannát, cti! mondta, elindultunk, már látszott az épülő víkendházunk kőfala, átugrottam egy vízfolyást, akkor mért kereszteltetek meg?! és mért titokban?!...

védjük a földünk kincsét, a drága, csodás békét! fegyveres erők napja, (részlet az androméda őrs naplójából)

apu nekiállt kipofozni a lakást, nekem is segíteni kellett, ásítoztam, álmodoztam, a spaklit a fandlival összekevertem, apu morgolódott, dühösen lépdelt a létrával, a harmadik hétvége ment rá a dologra, húztuk-vontuk a bútorokat, hányingerem volt a gemini szagától, de aztán, egy nap, tisztulni látszott a kép,

14