Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 5. szám - Mile Zsigmond: Panel (2., befejező rész)

gott, valaki a torkát reszelte, az előttem álló tarkóját bámultam, a fehér inggallér alól kitüremkedő piros nyakkendőt, a parketta vonalához igyekeztem igazítani a tornacipőm orrát, azzal szórakoztam, középen, a dobogó fölött, vörös drapéria előtt, lenin fej függött, időben tőle egyre távolabb, lélekben hozzá egyre közelebb, szavalta egérhangon a mikrofonba egy kisdobos, meleg volt, hónalj- és fonnyadt virágszag, ballagásra, temetésre emlékeztetett, hajam a homlokomhoz tapadt, szép szabályos alakzatban álltunk, rajok, őrsök szerint, ott lenn, a tornaterem mélyén, a soha el nem készült úszómedence fenekén... igazgató elvtárs beszélt, pocakján szétnyílt a zakó, kötelesség, jótanulás, hősök példája, ilyeneket mondott (vette a mikrofon a lapozást), erikát néztem, nyakkendője gubaccsal összefogva, haja két szép copfban, már közeledtünk a jutalomosztáshoz (sebi ásított, babi néni rámordult), mikor valaki (szerintem a szekeres, ő volt a legvörösebb) eleresztett egy békegalambot.

egy-, két-, öt-, tíz-, húszforintos... megvolt a helyük a gyűjtőben, oda ragasztgattuk őket egymás mellé, az ügyletet babi néni irányította osztály- főnöki órán, tőle lehetett takarékbélyeget venni, ha a gyűjtő betelt, egyösszegűén visszakaptuk a bélyegek árát, és lett belőle bőrfoci, szmena fényképező, kisrádió, csúcsú szerint, aki nagy spórolós volt és imádta a gazdálkodj okosan társasjátékot, jó ötlet volt a bélyeggyűjtés, felkészített az életre, de engem valahogy mégse dobott fel, csak muszájból gyűjtögettem (kötelező volt), nem éreztem a ragacsos papírfecnik értékét, sajnáltam értük kidobni a pénzt, jobbszerettem, ha a tízes, húszas ott csörgött a zsebemben, és nem kellett lógatni a nyálam egy jégkrém vagy egy kóla után, mint a csúcsúnak...

10