Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 4. szám - Bakó Béla: Kulturális antiszemitizmus az első világháború előtt Szombathelyen

veszítő csoportok bizonyos disztingváltsághoz, tekintélyhez jussanak, amellyel több önbecsülést, és társadalmi partnereik előtt valamelyes tiszteletet szerezhetnek. így például a nácizmus mellé álló lumpenproletár kisnyilas tulajdonképpen nemcsak azért hajlamos nekiesni a zsidóknak, mert ezt különösképp igazságosnak gondolja, hanem azért is, mert úgy érezheti, ezáltal vehet elégtételt társadalmi sorsán, amely egyébként kizárja minden hatalom gyakorlásából, mindenfajta, de főképp a felfelé irányuló s mégoly igazoltnak gondolt indulatkiélés lehetőségéből/' Mivel a zsidóságnak döntő szerepe volt a modern magyar sajtó megteremtésében, melyet az antiszemiták közönségesen „zsidó sajtónak” minősítettek, könnyű célpontot jelentett az antiszemita retorika számára. Felfogásuk szerint a „zsidó szellem” a keresztény hírlapírókat is áthatotta, alkalmazottai lévén a laptulajdonosoknak, akik közt a zsidók aránya valóban az újságírókénál is magasabb volt.

A századforduló sajtója nem puszta politikai újságírást művelt, s ha ezt tette is, már egy egészen más nyelven és stílusban, mint amihez az 1840-es évek közönsége hozzászokhatott. A sajtó immár a politikai nyilvánosságnak nem egyedül fóruma volt, konkurens médiumok hiányában viszont monopolhelyzetet élvezett az átalakuló világkép politikán kívüli dimenzióinak alakításában, s a magaskultúra alkotásainak közvetítésében. I Iirdetéseivel, reklámjaival végül igen fontos gazdasági funkciót is betöltött. A közvélemény ügynökévé vált, sokkal inkább, mint a korábbi időkben, egyszerre fejezte ki és formálta azt. Ez a váltás kapcsolható igen erőteljesen a zsidósághoz.

A legendás alakok közül említsük meg Agai Adolfot, aki hetilapjával, a Borsszem Jankóval - a magyar Canard Enchainé-vel - új műfajt teremtett, a karikatúrákkal kísért fanyar társadalomkritika műfaját, vagy akár Tolnai Simont, a Tolnai Világlapja magazin atyját.

Az irodalomban érdekes helyzet alakult ki. Zsidó írók gyakorlatilag „elfelejtették” megjeleníteni hőseik eredeti, zsidó identitását. Heller Ágnes a „Zsidót- lanítás a magyar irodalomban” című tanulmányában feleleveníti a „zsidó tehetség álarcban” irodalmi toposzát, és azzal a meghökkentő feltevéssel áll elő, hogy a magyar zsidó irodalomban egy sajátos esettel találkozhatunk, amely különös figyelmet érdemel. Olyan magyar zsidókról beszél, akik zsidó élettapasztalatokat írtak meg, s azokról mesél, akiket belülről ismernek, akiknek gesztusait, viselkedési mintáit, továbbá pszichológiájukat, modorosságaikat kisgyermek koruk óta értették és értelmezni tudták. Ezek az írók azonban áthangszerelték élettapasztalatukat, valójában meghamisították saját irodalmi művüket. „A figurák zsidó identitását letagadják. Ezek a magyar zsidó írók úgy ábrázolnak zsidó figurákat, mintha azok nem volnának zsidók. Oskeresztény iratokat osztogatnak számukra már a névadással is. Magyarul szólva zsidót- lanítják a regényeikben fellépő zsidó szereplőket/

Az első világháború előtti korszak „asszimilációs” irodalmát tárgyalta Komor András, és megállapította - hasonlóan Heller Agnes tanulmányához -, hogy a zsidóság, mint téma alig szerepel. Ahogy ő fogalmaz: „A magyar irodalom bizonyos színekkel szegényebb lett, egy témakörre fátyolt dobtak, eg)' probléma, amely pedig sokak fontos problémája kellett legyen, majdnem egészen elsikkadt.”

47