Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 4. szám - Mile Zsigmond: Panel (1. rész)
be, szitakötő, nád, fák, sás, posvány, kimúlt állatok iszonytatóan izgalmas teteme, síkos halacskák, kézzel dobáltuk őket a partra, vergődtek, tátogtak, csillogtak, volt ott egy vízbe rohadt csónak, szerettünk megülni a langyos, gémfosos deszkán, a vakító nyílt vizet figyeltük vagy a lenti világot, a halrajokat, amiknek akkoriban egy megfoghatatlan aranykárász volt a királya. cseri bá keményen bánt a cserivel, néha előttem is megpofozta, akkor mehettünk le a balcsira, ha az aznapi ribizli adagot megszedtük, egyszer a munkahelyén, ahol mint katonatiszt szolgált, nagy mennyiségű vagonvörös festékhez jutott, azon a nyáron a telken található összes vasat átfesttette velünk, a kerítésdrótot, végül a kombitrabiját is. fejünk felett közvetlenül nehézkes röptű madár suhant, ledobtuk a kesztyűt, az ecsetet, szaladtunk utána, meg is találtuk, ott pihegett a tűzrakóhely- nél, a pesti játszótérről elcsent betonülőkén, kisfecske volt, papírdobozból csináltunk neki fészket, léggyel etettük, éjjel, zseblámpafénynél megbeszéltük, kinél lesz szeptemberig, reggelre meghalt. siklóval, halacskákkal jöttünk, cseri osztálytársa, miki szaladt elénk, az imént indultak vissza pestre a szülei, cseri a nyakába ugrott, kezembe nyomta a zsákmányos zacskót, kínaiul fecsegtek, leráztak, elbújtak a diófán, a padlásról hallgattam ki őket, félre toltam a cserepet, cseri dedósnak nevezett, terveket szőtt mikivel, sírnom kellett, halkan lekuporodtam a földre, a törött szánkó, a lyukas gumimatrac, a süket nagyrádió közé, verebek csipogtak, ág kaparászta a tetőt, fullasztó hőség volt, hosszan és bőségesen sírtam, aztán megtörültem a szemüvegem, hanyatt fordultam, fejem alá tettem a kezem, a darázsfészket bámultam a gerenda tövén, nem féltem már a darázstól se, könnyű lettem és üres, szürkületig feküdtem ott, gréti néni és cseri a nevemet kiabálták, de nem mentem le, gondoltam, hadd keressenek csak. fölváltva eveztünk, muszklinkat lestük, vizes fenekünk alatt nyikorgott a gumi, expedíciónk a nádasba vezetett, vigyáztunk, nehogy a csónak alját kibökje valami, áttetsző volt a víz, mint a kusztó-fílmekben, jól látszott a lenti világ, hozzánk közel kacsacsalád úszott, nem ijedtek meg, csak a kicsik iparkodtak jobban, egy vízi tisztáson bevettük a lapátot, hanyatt dőltünk, kilógattuk a lábunkat, lebegtünk, tűzött a nap, békák vakkogtak, az égen fecskék, egyetlen felhő, hasamra langyos vizet lögyböltem, finom illata volt a bőrömnek, fülem a levegővel telt gumihoz szorítottam, a benti morajt, a felhango- sodott hullámcsobogást hallgattam, azt nézd! szólalt meg cseri, imbolygott a csónak a heves mozdulattól, odanéztem, ahová mutatott, a nád egy helyütt megdőlt, majd lassan visszaállt, nagy ponty járt a víz alatt, megbeszéltük, hogy fölszereljük a botokat, s halőr ide vágj? oda, délután visszajövünk! nyílt víz, szélcsend, semmi hullámzás, kihalásztam egy méteres hínárt, bor- zongva néztem (azt mondták, a lábára tekeredik és lehúzza az embert), visszadobtam, megmostam a kezem, átvegyem az evezőt? kérdeztem, oké, mondta 25
