Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 4. szám - Mile Zsigmond: Panel (1. rész)
úgy húzott, azt hittem, fölvisz, mély árkot nyomott a markomba a zsinór, gyere, gézit! sikoltottam, szegény gézu jött is, ahogy tudott, a zsinór végét rátekerte egy nagy, mohás téglára, most már eleresztheted, zsozsó! mondta, de a tégla megindult, siklott a füvön, ketten kellett, hogy megfogjuk végül az óriás sárkányt, ami az égben gyufaskatulyányivá töpörödött. kincseimet, ahová senki se merészkedett föl, a diófa tetején rejtettem el, a három legfelső testvérág tövibe dugtam a pléhdobozt, henne a bugylibicskát, a piros tollbetétet meg a ludasból ollózott meztelennőt. mikor hoztuk lefelé, elkapta a szél, és az óriás sárkány rátekercdett a villanydrótra, másztam utána, gézu üvöltött: vigyázz! de én hajthatatlan voltam, dühösen ráncigáltam a zsinórt, ha a téglarakás magasabb, fölnyúlok érte... gézu eg\' osztálykiránduláson lett rosszul, tizenhárom éves korában, úgy tűnt, múló rosszullét, aztán kiderült, hogy agytumor, az orvosok néhány hónapot jósoltak, de ő fajin csávó volt, kihúzott még harminc évet, persze nem volt könnyű az a harminc év, amerikai úti agysebészet, szakiskola, kolesz, pest... megszökött, feje, keze remegett, bizonytalanul járt, nehezen beszélt, de az életkedvét sose veszítette el, nyugdíjából béergé magnót, írógépet vett, félfamentes írólapra versikéket, disznó történeteket pötyögött a lugas alatt, cigizve, gatyában, strandpapucsban, eltorzult belmondóarcán esztékákerettel, szerette a viccet, a gumizsíros kenyeret kristálycukorral, tehetséges volt, mindig akadt valami veszedelmes ötlete, lányokkal levelezett, egyszer majdnem meg is nősült, de mikor meglátta a kislányt a tolókocsiban, visszahőkölt, inkább fejtette tovább a fülest, beszélt a magnóba, ollózta a képet az országvilágból, jött és ment, az alvégtől a felvégig, botladozva, állati erős, merev testtel, sóváran, mindenhová a legrosszabbkor érkezve, ősz fejjel, elaltatás előtti néró szemekkel, a nyakára nőtt púppal is örök játszótársként. szerelmes versekkel tömtem meg egy borítékot, az ötletet meg az anyagot unokabátyám, gézu adta, ő diktálta írógépbe a szőlőlugas alatt, hogy szedd n tavasz virágait egy csokorba össze, meg hogy 'majdjussak eszedbe akkor, azt mondta, ezzel biztosan meghódítom erikát, mart a kétely, kint a laposon, mikor a nérót fíirösztöttük, ott is mart, de akkor már késő volt, akkor már elment... nédd csak, zsozsó, ebből lesz a (gyerek! mondta gézu, a budi ajtaját kitárta, és már spriccelt is bele a lukba, szaladtam, letiportam az ágyást, a kaprot, fölbuktam a slaugban, nagyanyám házikójában pihegtem ki magam, disznó, disznó! motyogtam a hengermintás falnak, megfogadtam, hogy nem mondom el senkinek, és nem is mondtam el, viszont a dolog, ahogy ülepedett, egyre jobban izgatott, így aztán, pár évre rá, hogy azt ott láttam, egy este, otthon a panelban, az ágyban, leutánoztam a dolgot, és bár nekem még nem jött semmi, nagyon jól esett, minden másnál jobban, és akkor végre azt is megértettem, hogy mért nem elég csak úgy ráfeküdni a lányokra... 22
