Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 4. szám - Mile Zsigmond: Panel (1. rész)
az apróra tördelt pingponglabdát alufóliába csomagoltuk, és már készen is volt a füstbomba, ajtó elé tettük, meggyújtottuk, megtapostuk, aztán becsöngettünk és spuri! tényleg nagyon füstölt, hallottuk magunk mögött a sikolyt, a dörmögést, trappoltunk lefelé a lépcsó'n, szívünk a torkunkban, lúd- bőrzött a hátunk, de mindig megúsztuk, mindig elértük a bunkert, ahol aztán annyira röhögtünk, hogy egyik-másikunknak kioldott a végbélizma. horogkeresztet rajzoltam a táblára, behívatták aput, az este korán feküdtem le, még világos volt, biztosan így tett a sebi is a négyemeletesben, mivelhogy ő volt a másodrendű vádlott, megjött apu, alszik a gyerek? kérdezte anyut, mélyen, mondta anyu, de akkor már ott álltam pizsamában, apu elmagyarázta, mit jelent... és később, a lengyel út során, elvitt auschwitzba, szerencsére csak egy osztályfőnökit kaptam azért a horogkeresztért, ami jobbról-balra forgott. .. ha zűr volt otthon, a vécére jártam sírni, fújtam a papírba az orrom, titkos jeleket rajzoltam a falra, megszokásból letoltam a gatyám, azok a jelek holnap már nem lesznek ott, gondoltam, csak álmodom az egészet, de ott voltak, és a nők- lapják és a népszabik is ott voltak, és a padló mintázata sem változott, és a füty- työs fölöttünk éppen akkorákat Rittyentett és fingott, mint tegnap és tegnapelőtt, szőrtelen golyóim alatt a vízben bogyók, simogatta a cúg a bokámat, a füttyös lehúzta, fölugrottam, a fedőre ültem vissza, néztem az ajtón a mázgumókat, zsibbadt a lábam, már nem is volt lábam, ha kopogtak, villámgyorsan odakaptam a zárhoz, fordítottam a kulcson kettőt és felet... a matek lett az én mumusom, sehogy se ment, hiába tépte melírozott haját, kopogtatta piros karmával a táblát habi néni, nem bírtam a kétnegyedet az öthatodhoz hozzáadni, röhögött az osztály, kezemben a kréta, álltam ott, mint egy ovis, suttogtam valamit a közös nevezőről, amit csak én hallottam, idegen volt a hangom, néztem, amint elhagyja a számat, habi néni bevéste a karót, és behívatta aput, aki korrepetálni kezdett, ültünk a konyhában, búgott a hűtő- szekrény, bámultam a füzetet, apu ötödszörre magyarázta, már tikkoltak sárga tigrisszemei, könnyem a négyzethálóra csöppent, kitört a rotringom hegye, végül apu is kitört: hülye vagy! ugrott fel az asztaltól, kezem az arcom elé kaptam, de nem ütött meg, elzavart aludni, aztán tanárt fogadott mellém, a határozott, de meleg hangú zsófi nénit, aki nagyon lassan szívta a százas kentet, állandóan teázott, és nem értette, miért állok bukásra, mikor nála és neki simán megoldom a példákat. reggelente az ábácé előtt találkoztunk, csúcsú ért oda előbb, én többnyire késtem, zihálva, kigombolkozva bocsoztam, mire ő előreengedett és a fejét csóválta, tíz deka párizsi, három kifli, minivaj, túrórudi, ezt vettük tízóraira, olykor bepottyant a táskába egy-cgv maza nevű, jugó csokikrém... először csak ketten, aztán egyre többen, jöttek, csatlakoztak a hátitáskás kollégák, vonultunk, csapásukon az állatkák, a kolleginák egymásba karolva, és persze mindig külön... 14
