Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 4. szám - Mile Zsigmond: Panel (1. rész)

csúcsú az előttünk lévő házban lakott, esténként zseblámpával villogtunk egymásnak, de a morzeábécét nem ismertük, úgyhogy változtatnunk kellet a kapcsolatteremtés módszerén, legjobbnak a kötélpálya terv tűnt, meg is valósítottuk: vastag damilt feszítettünk a 9. és a 3. emelet (csucsuék folyosóablaka és a mi erkélyünk) közé, s arra egy dobozt függesztettünk, a doboz, a nagy szint- különbség miatt, könnyedén siklott le hozzám, hozta az üzenetet, majd, gyomrában a válasszal, a csúcsú visszahúzta, remekül működött a rendszer, bámulták lentről az emberek, volt, aki azt hitte, ufót lát, de aztán mégiscsak le kellett bontanunk, mert a csúcsú faterja, aki a háemben fűtötte a kazánokat, azt mondta, hogy ez tulajdonképpen egy illegális adó, minek üzemeltetéséért, ha nem tudnánk, akár be is börtönözhetik az embert.

mikor a trabant előzni akart, apu tövig nyomta a gázpedált, nehogy nuV eg)' trabant eg)' skodát! mondta eszelősen az én máskülönben megfontolt apám, ma sem értem, hogyan történhetett, még a té betűnk is kint volt pedig, csak a kismacinak, ami a visszapillantó tükrön függött, csak annak köszönhető, hogy nem jött szembe zil, s hogy az egészet megúsztuk kép, kereszt és dália nélkül...

aranyszínű harlidévidzonos széldzsekijét németit jani le nem vette volna, abban rúgta a gólokat, a csillagosötös matekdogáit is abban írta, pedig a leghátsó padban ült, ahová a nap kegyetlenül betűzött, a cipzárt felhúzta állig, a dzseki ujján alig tűrt, mégse láttuk izzadni, csak ha leblokkolt valamelyik példánál, akkor csúszott le a szemüveg gyöngyöző orrhegyére, tudta jól, ha négyest kap, megfenyítik otthon, hogy az apja, aki esztergályos, és jót akar neki, miután a szíjat visszafűzte a szövetnadrág bújtatójába, a harlis dzsekivel zsarolja majd...

letérdeltem a fűbe, ldlögyböltem az ovális alakú mélyedésben fölgyülemlett rozsdás vizet, farzsebemből előhalásztam a bakelitet, amit valamelyik lépcsőházi radiátorról loptam, eltekertem vele a csapot bal felé, annyira, hogy a forrás éppen csak bugyogjon, aztán fölvettem a fekvőtámasz-szerű pózt, ajkam a menetes csővégből áradó, jéghideg vízhez érintettem, és ittam... a tenyerembe nyomódó kavicsok hiába kínoztak, karizmom hiába remegett, egy-egy tengó után kiszlopáltam az egész dunát.

fr issek a lapok, mert én itt vagyok! énekelte délutánonként újságos bácsi, erősen sántított, vastag szemüveget viselt krumpliorrán, szürke gombszeme elmerült a cilinderek örvényében, ötventől fölfelé akárhány éves lehetett, és annyi is maradt mindig, szerette a dolgát, később, mikor bódéhoz jutott, feleségét ültette bele vagy szellemi fogyatékos nagyfiát, ő maradt a régi helyen, karján a hírlapköteggel énekelt tovább, hózentrágerrel rögzített szövetnadrágban és ortopéd cipőben, ott volt neki jó, az ábécé bejáratában, a munkából érkezők duruzsoló vagy szótlan tömegében, karácsonytájt se tágított, ha kigyúltak a lámpák és szitált a hó, kezére ujjatlan kesztyűt, fejére kucsmát húzott, s kabát alól, kötényzsebből adta kézbe az estit, s ugyanazzal a mozdulattal a visszájánk.

13