Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 4. szám - Mile Zsigmond: Panel (1. rész)
hog)? a háziasszonyok huzat nélküli párnából rázzák az ószeresnek a tollat, ami szürke, fosos és behavazza és megfojtja az egész világot. közvetlenül a ház előtt, a paprikavirágok közt feküdt, negyven év körüli volt, festett szőke, virágmintás otthonkát viselt, felhúzódott a köldökéig, lábán semmi, odébb egy bojtos papucs, azt hittem, hogy részeg, aztán rájöttem, hogy halott, fönt a nyolcadikon egy ablak kifordulva, lobogtatta a szél a függönyt... béla bácsi apró, csimpánz-szerű emberke volt, a beszkártnál dolgozott, hamar leszázalékolták a cukra miatt, szegény, nem húzta sokáig, pedig betartotta a diétát, és nem ivott, legföljebb szilveszterkor eg)? kortyot, aztán sportolt is: pingpongozott, tekézett, nőzött, egyszer egy harmincas asszonykát hódított meg, nem tudni, mit csinált vele, hiszen a cukra... de tény, hogy juli néni latyakos zsebkendőt talált az ágy alatt, amitől nagyon kiborult... sokat jártam át a béla bácsiékhoz, kínos rend volt náluk, le kellett vetni a cipőt, nem nyúlhattam semmihez, mint egy múzeumban, úgy bámultam a vitrin ereklyéit, a valódi elefántcsont agyarú porcelánelefántot a tévé tetején, béla bácsinak volt egy tangóharmonikája, egy szépséges, gyöngyház berakásos weitmeister, és megvolt neki az aranycsapat gombfociban és a pelé meg a beckenbauer bélyegen, a tangóharmonikán csak a dallamot hozta, a kísérettel blöffölt, de jókedvűen, magabiztosan énekelt, s ha kedvenc dalát, a túl az óperenciánt is előadta, kivonult az erkélyre, és a kocahagósok erőltetett eleganciájával előrántott eg)? szál chesterfieldet a friss levegőn, spanyolból kojakpisztolyt, olaszból vilá- gítós gondolát hoztak ajándékba, anyuéknak csokit meg piát, összeültünk, mesélték, milyen odakint, béla bácsi széles gallérú pálmafás inget viselt... utoljára a lift előtt láttam, fején kalap, kezében sportfogadás, mikor meglátott, különös hangon többször is elismételte a nevem, majd megkérdezte, emlékszem-e arra, mikor a tarzanüvöltést utánozta nekem meg apunak kint cseszkó- ban, a fenyőfák felett, a lanovkán. az első domb a házunk mellett épült, a második a falvaiék tízemeletesével srégvizavi, a sittre ráhordták a billencsek a termőföldet, amit gumicsizmás emberek bevetettek fűmaggal, hamar birtokba vettük a dombságot, ugráltunk a sáncnak levert cölöpökön, fogóztunk, bujkáltunk, ettük a papsajtot, a teleszart bokrok közt fogtam meg először angyalfi ági kezét, ha fölmásztam a legmagasabb pontra, majdnem egyszinten voltam velünk, láttam a plafonunkra tapadó, sárga függönyt, anyut, amint az ablakot mossa, mindig kék volt az ég, mindig, csak télen nem, mikor már havazott, akkor szürke volt, a lecke fölött, kaputelefonra várva, hátha fölszól valaki és lehív, lestem kifelé az ablakon, hallgattam a dombon szánkózók sikongását, a sárga lámpafény előtt megcsillant egy-egy hópehely. apu és béla bá’ (aki tollszárban fogta) elhatározták, hogy leadnak pár kilót, hozták a törésit, az ásványvizet, jöttek a térre, marhára tetszett béla bá’ eftécés selyemgatyája, elhúzódott a szett, mint az inga a nyulat, meghipnotizált a labda, bizisten aszittem, a jónyert meg a klampárt látom. 12
