Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 3. szám - Szemadám György: "Ilyenek voltunk..."

Diner ezt írta magáról: „A hetvenes évek vége óta a fotóművészet nyújtotta lehetó'ségek már nem elégítik ki, ezért elméleti problémákkal foglalkozik. Legfigyelemreméltóbb művének »Jelenlét« című gondolatkísérlete ígérkezik.” En pedig ezt: „Eddig oroszlánápolóként, festőművészként és más hasonló szerepekben próbált kísérleti létpályákat kiépíteni, jelenleg »Azonosulási kísérletek« című könyvén dolgozik.”

Egyébként a két megfogalmazás pontos. Reménytelenül szerettünk volna jelen lenni egy ránk szabott virtuális világban, s szerettünk volna maradéktalanul azonosulni annak értékrendjével.

Ha fentebb már sorsszerűségről beszéltem, akkor azt sem tekinthetem véletlennek, hogy itt - a Miskolcon rendezett kiállításon - veszett nyoma a „Tüntetés” című fotósorozatnak. En sokáig azt hittem, hogy Diner Tamás hazahozta, ő meg azt, hogy nálam van.

A mű úgy veszett a semmibe, mint azok az idők, amikor készült. Nem régen jutott csak eszembe azokkal a „tüntetőkkel” együtt, akik szerepeltek rajta, s akiknek nagyobb része ugyancsak eltűnt az életemből. Rájuk gondolva határoztam el, hogy megírom ezt a visszaemlékezést, s harminckét év múltán leírom az akcióban szereplő emberek sorsát.

Ezért aztán összeültünk Diner Tamással és Homoródi Andrással, hogy felidézzük a 32 évvel ezelőtti történéseket, de emlékeink azóta olyannyira elhalványultak, hogy még azt sem sikerült megnyugtatóan tisztáznunk, pontosan hányán vettünk részt az akcióban, de még a szereplők egyikének-másikának a kilétében is bizonytalankodtunk.

Aztán egy-két hét múlva kisebb csoda történt. Homoródi András valahonnan előásott egy kiváló minőségű Diner-fotót, amely ez alkalommal készült, s amelynek felhasználásával és Haris László fotós nagyszerű közreműködésével elkészíthettem a „Tüntetés” rekonstrukcióját. (De mennyivel egyszerűbb is volt ez most, számítógépes programok igénybevételével, mint annak idején különböző méretűre nagyított fotók montírozásával és reprodukálásával!)

Az elkészült képet nézegetve lassan egyre fontosabbá vált számomra az azon látható emberek további sorsa, amelyben szimbolikusan egy generáció sorsát is felfedezni véltem.

Kik is voltak hát ők?

A fotók készítője Diner Tamás. A mondott időben 28 éves volt, s még mielőtt közelebbi barátságba kerültünk volna, látásból már ismertem a Fiatal Művészek Klubjából (hisz akkoriban „mindenki” oda járt), s Tamást, ha csak egyszer is látta az ember, nem felejthette el.

Nálam talán egy fejjel volt alacsonyabb, ám testsúlya jócskán meghaladta az enyémet. Rendre ismétlődő fogyókúrái komoly szenvedést okozhattak neki, de a kedélyén ez sosem látszott meg. Kiváló humorú, jó színészi képességekkel rendelkező előadó volt, s nagy, kifejező, barna szemeiben állandó vidámság ült. Akkoriban főként jazz- és pop- zenészeket, illetve énekeseket fotózott, s ebből a világból átvett egyfajta viselkedést és szlenget, mely utóbbi hallatán néha gurultunk a nevetéstől.

Igazi, melegszívű, odaadó jó barát, ugyanakkor - a kifejezés jó és rossz értelmében is - rendkívül érzékeny, alkalmanként éles nyelvű ember volt.