Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 3. szám - Alexa Károly: Mi az, hogy "pannon?" Mi az, hogy "pannonizmus"? (3. rész)

voltak, olyannyira, hogy a távolabbról jövó' lateiner látogatók el nem mulasztották volna felkeresni őket. Magunk elé idézhetjük Csatkai Endre vagy Újszászi Kálmán múltba tűnő alakját a megcsonkult ország két végéről, Sopronból és Sárospatakról.

Lipták Gábor helye és tája a Balaton, a Balaton melléke, Balatonfüred. Ebben a kötetében a Duna és a Tisza, illetve nagy7 folyóink mellékének regéit írja meg, és ezek között természetesen akad néhány dunántúli történet is. Lipták nem népregéket stilizál irodalommá, hanem a legkülönbözőbb forrásokban talált históriainéprajzi apróságokat kerekíti elbeszélésekké. Módszere nagyon hasonlít ahhoz, amit Dallos Sándor követett emlékezetes Dunántúli kgendáskönyvévei, amiért 1938-ban Baumgarten-díjat kapott. Idézzük Liptákhoz Dallos előszavát, mert szép, és mint ilyen magának a „tájirodalomnak” a lényegéről szól. „Nem ültem vonatra, nem vegyültem a nép közé, nem kérdeztem ki az öregeket, és nincs egyetlen szál helyszíni jegyzetem se hozzájuk. Egytől egyig itt íródtak egy budapesti lakásban..., hogy mégis merem vállalni az eredetiségüket, a népiségüket, a hamisítatlanságukat és a dunántúliságukat, az azért van, mert ezeket a lélek és az agy redőiben még a gyermekkori falumból hoztam el ízekben, hangokban, elpön- gő melódiákban ..., életemnek gyökéri részével azok közé tartozom, arra a tájra és lelki közösségbe, ahol ezek a legendák születtek és éltek..., ebben a kötetben benne van az én egész gyermekkori falum mesemondó arca. ... S a falum: öreg falu. Azt mondják, még Szent István-korabeli település, s ez valószínű. A bencéseket Szent István telepítette a pannonhalmi hegyre...” Es még egy7 nagyon fontos megjegyzés, amit egyrészt a háború előtti germanizáció válthatott ki, másfelől az az ősi indulat, hogy „mi dunántúliak, ne hagyjuk, hogy kisemmizzenek az alföldiek, az erdélyiek, meg a felföldiek a magyar nemzeti karakter hordozói közül”. Katolikus jobbágyfalú, jellemzi Dallos a szülőhelyét, Gvőrszentmártont. És ennek a bekezdésnek majd a későbbi nép- és nemzet-jellemtani fejtegetések során lesz jelentősége. „Színmagyarok, az bizony'os s a régi pogányságnak valami íze - noha ezer esztendeig papok árnyékában laktak vagy talán éppen ezért - kicsit még most is érződik rajtuk. Jézus és az Osty7a bent él a szívükben, másként nem lettek volna legendáik, az is bizonyos azonban, hogy7 a táltosokról, holdhomlokú legényekről épp olyan áhítattal tudtak beszélni, mint a legendák csodáiról.”

A nép által befogadott monda- és legendavilág mindig lokalizált, mindig helyhez kötődő, gyakran egy7 különlegesen érdekes tájelemre - lehet az egy tó, egy kerek erdő, egy szobrot formázó szikla stb. - vonatkozó naiv eredetmagyarázat. Ami nem más, mint az idő kitágítása a múlt felé. Nem véletlen talán, hogy éppen a romantika, de még inkább a XIX-XX. század fordulójának nemzeties későro- manticizmusa fordul a legendák, a mítoszok (tegyük hozzá: az artisztikus mítoszok - lásd: Gödöllői iskola) felé, ám ezzel egy időben a múlt apró különlegességei, a történelmi társas élet kuriózumainak kutatása irányába is. Amiknek szintén mindig van táji kötődésük. Takáts Sándor, Tóth Béla, Vay Sarolta (Sándor), kicsit későbbről, Trócsánvi Zoltán, Tardy Lajos, Ráth-Végh István meg sokan mások, a szóbeli raritások megszállottja, a kemenesaljai születésű Weöres Sándor, vagy manapság a kárpátaljai eredetű jeles költő, Szepesi Attila, és sorolhatnánk, maguk is a táj és idő elkötelezettjei. Lipták könyveinek azon a polcon van a helyük, ahol a régebbi nagyokénak.

A következő két kötet, amelyen ott a pecsét „BDMK állományából törölve”, egy sorozat két véletlenül egymás mellé rostált darabja, a „Szülőföldünk... ” sorozaté. Ezek igazi tájantológiák. Mindannak a tudásnak a leltárai, amik felhalmozódtak a régészettől az irodalomig, az építészettől a népszokásokig. Az első, amit most

79