Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Alexa Károly: Mi az, hogy "pannon?" Mi az, hogy "pannonizmus"? (3. rész)
3 ALEXA KÁROLY Mi az, hogy „pannon"? Mi az, hogy „pannonizmus"? (3. rész) 5.2. INTERMEZZO Némileg zavarban vagyok, ahogy tovább sorolom, mert tovább kell sorolnom, azokat a „véletleneket”, amelyek egybeesnek előadásom tárgyával (és persze megírásának történetével), de ha elhisszük, hogy ez nem valamiféle „mímelt szeszélyesség” a részünkről (a többes szám ez esetben sem nem „plurális majestatis”, se „plurális modestiae”, azaz sem nem nagyképű „uralkodói többes”, se „álszerény” önlekicsinyítő személyeskedés, a többes szám alanyai itt egyszerűen: az „esszé” meg „én”), akkor tudomásul vehetjük, hogy ismeretanyagukat tekintve ezek az „adalékok” is építik, vagy legalább is színezik a témát. Esetleg olyan szellemi tájakra vezetnek el, ahova egy szigorúan „szakmai” anyaggyűjtés és témakifejtés során el sem juthatnánk. Az adódó példa természetesen egy újabb „köznapi” esetlegesség szüleménye. A szombathelyi Berzsenyi Könyvtárban, ahol ennek a dolgozatnak az első - orális — felvezetése történt, a napokban (2008. február végén) könyveket selejteztek. A megszokott pártállami egyen-kötéses kötetek százai szorultak össze borúsan, élükre állítva az asztalokon, száz forintos darabáron kínálkozva föl egyetemi tanárnak és háziasszonynak, vizsgára készülő főiskolásnak és melegedni Liejáró home- lessnek. Meg az olyasfélének, mint jómagam, aki, ha könyvet lát - tömegben és elérhető kínálatként -, megvadul és felejti az otthoni polcok krónikus helyhiányát. Az önfegyelem mégis arra késztetett, hogy csak öt „darab” könyvet zsákmányoljak, lankadtan visszaejtve a többi kedvemre valót - verset és vadászkönyvet, útleírást és háztartási tanácsadót, avittas kertbarát művet és hiányos lexikont. Csak helytörténeti (vagy annak látszó) kötetekkel baktattam el. És - hamarosan kiderült- mindegyiknek „van valami köze” hozzánk. (Ez itt újra ama többes szám első személy.) Vessünk futó pillantást rájuk, azaz lapozgassunk beléjük, kezdvén Lengyel Dénes 1974-es iskolai „segédkönyvével”, amelynek címe: Irodalmi kirándidások. Kultuszkönyv a javából, jóllehet ekkortájt a magyarországi irodalomtudomány még csak nem is sejtette, el lévén foglalva az „antimarxista” formalizmus és a „vörös vonal” szép „révaiánus” doktrínáját kikezdő törekvések elleni harccal, tehát nem is sejtette, hogy a kultuszkutatás egy-két évtizeddel később a szakma egyik legnépszerűbb ágazata lesz. Nem a tájról beszél Lengyel összeállítása, hanem „mindenféle” irodalmi emlékről, amit egy földrajzi tér-elem vagy egy tereptárgy eszébe juttat. A spirituális táj helyett itt a nevekkel spiritualizált tér kap emlékhívó szerepet: egy utcatábla, egy megye neve, egy (akár esetlegesen „oda” került) szobor. Nagyon nagy ismeretanyagot fog össze a könyv, amelyeknek egy része három és fél évtized múlva sajátos fénytörésben őrzi a múló ideit. Mivel a mű természetszerűleg korának terméke, különösen bő szavú az azóta jórészt feledésre ítélt irodalmi alkotások felemlegetése terén. Másfelől - noha a könyv nem alanyi modorú- sok helyen átütnek a személyes emlékek, gyakran oly erősen, hogy a semleges teret látvánnyá emelik. Mindazonáltal némileg abszurd, ahogy egy-egy táj neve 77
