Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Végh Attila: A vér útja
Incze Mózes A kocsma vadpiros fényben úszott, a berendezés eredeti színét lehetetlen volt megállapítani. Műanyag asztalok körül műanyag székek, azokon ültek a nyilván műanyag vendégek: a helyi alkoholisták - akik kikérik maguknak, ha törzshelyüket második otthonuknak nevezi valaki, hiszen az első —, és néhány részeg fiatal, akiket egy ékesebb, halálra sminkelt, szintén nem túl józan nő cigarettafüstben hadonászva próbált rosszabb belátásra bírni. Krisztián a pulthoz ment, ahol egy díj birkózó alkatú lány ringatta idomait a zenére. Kért tőle eg}' sört, és találomra leült egy asztalhoz. A sörtócsában nyitott újság ázott. Krisztián a lap fölé hajolt és belenézett. Róla írtak a rendőrségi rovatban. BRUTÁLIS GYILKOSSÁG A VONATON Az elmebeteg tettes ivott áldozata véréből Krisztián felböffent. „Elmebeteg, ez jó. így a legegyszerűbb.” Nem volt fölháborodva. Egyáltalán nem vágyott rá, hogy egy vidéki lap zsurnalisztája megértse. Hirtelen irdatlan fáradtságot érzett. Már csak arra vágyott, hogy az Útnak vége legyen. Persze nem mindegy, hogyan. Semmiképpen se úgy, ahogy a világ akarja, vagy ahogy ő, Krisztián, a megtévedt műfordító akarja. Ügy kell véget érnie, ahogy az Akarat akarja. A kislány azonban, akit a Swamp írója megjósolt neki, nem jelent meg. Krisztián unottan olvasta a cikket. 41