Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 3. szám - Végh Attila: A vér útja

A mocsár szagát hozta az esti szél. Elmúlt életek, elmerült idő hullámai borították el, ahogy ott állt a korhadt, félig leomlott, semmibe vezetőfah időn. Alvóhelyükre beszállt vízi-madarak pittyegtek, álmos békák vartyogtak a vérvörös tóban. Es most megérezte azt a sokkal súlyosabb, szúrósan édeskés szagot, amelytől az ember, ha soha nem érezte is, ösztönösen irtózik. Szarvasok, őzek, ha megérzik ezt a szagot, villám- fényt gyújtanak szemükben, és a semmibe rohannak. A halál illata volt, vékony fiist- szál, amely átindázott az alkonyon, és görbe ujjaival elérte az élőket. Rossz ómen, gondolta.

Erről Krisztiánnak földerengett az álma. Felizzott az alvó gondolatok felé húzódó, szakadozott szál, szikrázva forradt. Szaladt a gondolat, végigért, az ostor végén csapkodott a fény. „Fordítás, minden csak fordítás.” De Krisztián egy egérmozdulattal fölélesztette a monitort, ez elűzte az álmot.

She has received the glittering wall beyond herself. The blood, the way of blood, she whispered.

Hunyorogva figyelte a könyörtelen kurzort. „Fordítás, minden csak fordítás. Az eredeti szöveg nevetségesen kibogozhatatlan, elveszett, betűhangyái mókásan szétmásztak a vakító, búvóhelyek nélküli televényben, olvashatatlan szöveg, én meg csak szimatolok, mint egy sörényes hangyász. Pedig semmi értelme. Utolsó érveim taposom.” Ez megtetszett neki, leírta hát egy A/4-esre: Utolsó érveim taposom. Jó lehet még valamire.

Lustán ült. Cigarettafüst. A hold eltűnt a toronyház mögött. „Értelem. Száraz levegő. Talán így kéne gondolkodni, ilyen röviden. Nem hagyni, hogy a nyelv találja ki bennünk a világot. Megakadályozni, hogy minden gondolatom olyan legyen, mintha könyvből olvasnám. De hogyan is lehetne? Könyvespolc. Holland bútor.” (Persze amikor a szállítók meghozták, észrevette a polc furnérhátára enyvezett cetlit: Made in Romania.) „íróasztal, cseresznyeszínű műanyag borítás. Pentium 4. Tokaji sárgamuskotály. Talán mutogatni kellene, mint az a görög filozófus, micsoda önbecsapás, hogy hosszú mondatokban, hogy egyáltalán mondatokban gondolkodom, vesszők között, enyhe szado- mazo, a nyelv tizenegyezer vesszőcsapása, pfuj, ez egyre perverzei)!).” Bort tölt, megissza, nézi a hatásvadász angol mondatokat. A kezét most úgy tartja, mint aki a következő pillanatban fontos tárgyalást nyit meg. Egyenes derékkal ül, mint egy világhírű, tündöklő zongorista, aki, mielőtt kifésülné a nagy, fekete dobozból a zenét, koncentrál. Egyiptomi írnok szobra, egész jó másolat.

Utólag már nem könnyű kideríteni, honnan indult a zsibbadás. Valószínűleg a modem (Acorp 56000 data/fax/voice) és a tintatartó vidékéről, rézsűt jobbról, „két óra felől”, és valószínűleg azért onnan, mert Krisztián éppen arrafelé nézett, amikor megérezte a furcsa motoszkálást a tagjaiban. A modem piros fényei egy szemvillanás alatt kialudtak, a monitor elsötétült. Pentium 4 halott volt. A tinta az üvegben hirtelen pattogva beszáradt. A korhadt erő terjedt az asztalon. Elérte a bort. Az üveg elsápadt. Krisztián rémülten töltött belőle, megkóstolta. Semmi kétség, a bor vízzé változott. A tárcája következett. Aszályos föld: fölrepedt a finom bőr. Schelling élete és filozófiája megsárgult.

23