Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Pusztay János: Medvemesék
Szász Sándor kant elő, s mancsával a tojáshéjat piszkálta le az orráról. Még a Legfőbb Isten is ámulatba esett, sőt, meg is sértődött, hogy az ő mindenható közreműködése nélkül keletkezett valami. Arról nem is szólva, hogy a vöcsökpár magukhoz nem is hasonló lényt hozott a világra. Na, gondolta a Legfőbb Isten, később az ilyen esetekből komoly kalamajkák származnak, de hát ne szaladjunk annyira előre az időben. Mindenesetre a többi állat figyelmesen tanulmányozta a vöcsökpár módszerét, s hamarosan megtelt velük a felső világ. Az állatok, miután megismerték a felső világot, egyre nagyobb érdeklődéssel nézték, mi van a felhők alatt. A felhők közti hasadékokon át azt látták, hogy odalent hol csupa zöld, hol meg tiszta fehér minden. Kék szalagok szelik át a vidéket, másutt meg hatalmas kék foltok tarkítják. Egészen más, sokkal izgalmasabb volt, mint az, ahol éltek, a felső világban. Ott minden egyforma volt, csupa napfény, meleg, semmi változékonyság. Kérdezték is a Legfőbb Istent, mi az ott lenn. „Az a középső világ - hangzott a válasz. - Abból az agyagrögből keletkezett, amit a búvárvöcsök hozott föl a tengerfenékről. Amikor zöldet láttok, akkor nyár van - ugyanis megengedem a napnak, hogy ne csak nekünk sugározzon meleget, hanem a felhők között a középső világnak is, sőt, néha megkérem a szelet, hogy fújja el a középső világ fölül a felhőket, s akkor a nap melege teljesen átjárhatja a középső 18
