Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 3. szám - Csendes Csaba: A függetlenség tere

Am a remény hajdani alvórügye addigra már akkorára duzzadt bennem is, hogy nem is nagyon nehezteltem azokra a hajdani szomszédjainkra sem, akik közül némelyek nem csak betelepedtek a magam fajta, rabságba vetettek hajlékaiba, hanem újabb és újabb házakat szereztek az erőszakkal megszerzett házak mellé, így aztán egyesek egész utcákat, városokat, megyéket szereztek, míg mindössze emeletráépítésre, pinceszintre beépített úszómedencére futotta. Sokan annak is örültek, ha újra kó'poroztathatták a falakat, jobb kilátású ablakokat nyittathattak, átrakathatták a kéményt. Aminek a tetejébe aztán fürgén-büszkén ültethettek bádog vagy réz szélkakast. A hajdani szomszédok legtöbbje Trabantot, Daciát, Skodát, a legügyesebbje igazi, vadonatúj 1600-as zöld vagy paradicsom piros Zsigulit szerezett.

Nem is sejtettem, így is lehet élni. A szökött rabok legtöbbje szelíd, jámbor ember volt világ életében, haragtartásra képtelen, hát a megautósodott szomszédot hívtuk magukkal Nickelsdorfba. A Daciás, Trabantos szomszédok pedig nem akartak nemet mondani. Volt egy kis lelkiismeret furdalásuk, hogy hajdani, igazi házainkból annak idején, mikor a szomszédaik családostól eltűntek, az antik komódot, széket, ezüst étkészletet, esetleg a rézmozsarat, de alkalmanként még a bádog krumplinyomót is — persze csak megőrzésre - magukhoz vették.

Amúgy pedig maguknak sem vallották be, hogy mielőtt mi, a hajdani, rabbá tett szomszédok felbukkantunk, már maguk is egy-egy nickelsdorfi, parndorfi kirándulás tervét forgatták fejükben.

Mentünk hát együtt, úgy tűnt, nagy békességben. Ok, már akiknek még volt, előhúzták, s elhozták magukkal a nagyikat is. Vettünk hifitornyot, turmixgépet, Gorenje hűtőládát, és a nickelsdorfi tiszta, szabad levegőtől egészen megrészegedve tértünk haza.

Hazafelé már együtt röhögtünk a lacházi komán, aki nem kötötte oda rendesen a Zsiguli tetőcsomagtartójához a Gorenjéjét, így aztán a hűtőláda három kilométerrel a falu előtt, az áporkai kanyarban lesuttyant az ötvenegyesre, és ripityára tört.

Jobban ugyan mi sem jártunk, még ha legtöbbünk Gorenjéje épségben is ért haza. (A benzinpénzt természetesen mi fizettük. Gesztusunk a Szabad Nép utódlapjának akkori vezércikke szerint szép példája volt a nemzeti összefogásnak és közmegegyezésnek, hiszen fizetségünkért cserébe a megtollasodott szomszédaink hajlandónak mutatkoztak fátylat borítani az akkor még oly fájdalmasan közeli véres múltra.)

Aztán a Zsigulisok az immár Nyugatot látott nagyikat visszavitték a piripu- ci faluszélekre, nekem meg, miután lerakodtam ide, a budai tér sarkába - amit akkoriban, ezerkilencszáznyolcvannyolcban még Ötvenhatos ellenforradalom terének hívtak-, akkor jutott eszembe, hogy az elektromos hűtőláda dugaszát nincs is hová csatlakoztatnom.

De ezen csak eg}' pillanatig szomorkodtam. Gyorsan megvigasztalt a tudat, hogy nincs is mit pakolnom a hűtőládába. így legalább kényelmesen elfért benne a hifitorony, meg a sose használt háztartási turmixgép is, amelyhez - még a vásárlás önfeledt pillanataiban - az én reményeimben is megjelenni látszott eg}' saját, igazi háztartás.

4