Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Pálfi Ágnes versei
a a P A L F I AGNES Kallódó szonett Cewantes mondatára „ Csupán az élők számat szaporítom ”- így szólt a test. Szólt volna, hogyha hallom köldöke márvány csöppjét zengeni, s a súlyos emlők tejfehér bazaltját megnyílni csergőn, felpatakzani. Ültünk a gőzben - boldog meztelenség! húsz éves - én: esendő, ifjú torzó, és ő: tán hatvan - bölcső és koporsó! Szemében mondhatatlan szürke gyász, hogy élni kell. S kivárni, míg maholnap törik a csont, s a hús, akár a sár eltűnik majd a zúgó lefolyóban, s szabad lesz újra. Remekmívű teste a ködlovag pünkösdi rózsakertje. Hüpnosz Ölj mag! - dadogtam. Hókristályos éj honolt fölöttünk. S mint valami rézkarc szakállad minden szála vakított a holdsütésben. Aztán, amikor végtére visszasúgtad: Ne szeress annyira! - tisztán hallottam a csöndben ahogy megolvad s rögvest újra fagy ágon a jégcsap. Földbe gyökerezve hogy meddig álltunk ott még, nem tudom, és nem tudom, hogy válhattunk el aztán, hogy értem el a rozsdás kertkaput, s besurranó tolvajként, fogvacogva hogy bújtam ágyba. Párnám hűvös halmán a másvilágba mint bucskáztam át... 1
