Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Békés Márton: "Világalkonyat lángol"
visszatérni a társadalomba, vagyis egyéni úton az Aranykorba.'- Egyes emberek, „magányos királyok, akik szótalanul, elborult kedéllyel, kortársaik előtt félőr ültnek tartva élnek maguk előtt is rejtélyes életet” - olyanok mint Hérakleitosz, Platón, Nietzsche, George és Soréi - megtestesítenek valamit ebből az ébredésből, egyedül és magányosan tartják fenn magukban a szakrális társadalom kaszt-egységét, az elhalványulás előtti Aranykor sugarait őrzik. Az ilyen ember a felébredés példája, „a legkollektívebbszemély”, de „őaz áldozat is”, „istenkirály”, a hüperióni világ — a Boldogok Szigetének - egyetlen lakója. A kifelé fordult emberiség, a „társadalmon kívüli társadalom” (Hamvas) a modernitás, vagyis a radikális krízis, a mobilizált Vaskor terméke, amelyet azonban lehetséges meghaladni, túllépni és elhagyni. Mivel a világháború a világválság, az emberi lét-szerkezet össz-krízisének páratlan intenzitással megnyilvánuló kifejeződése, ezért lehet, hogy az utolsó esélyt kínálja a belső ébredésre és a reális realitás megtapasztalására, a befelé fordulásra - írja Hamvas. A dolgozat utolsó előtti kulcsmondata így szól erről: „Az ébredés nem absztrakt probléma, hanem konkrét egzisztenciális feladat. Az ébredés ma a háborún keresztül lehetséges. ”9’ ÖSSZEGZÉS A modern háború, vagyis a - minden eddiginél pusztítóid) és apokaliptikus - világháború Jünger szerint elementáris energiákat, természeti katasztrófákhoz hasonló erőket mozdít meg, s vele egyetértve írja Patocka, hogy ez a jelenség „az akkumulált erők gyors felszabadításának legintenzívebb eszköze. !”4 Mindemellett a Hérakleitosz-aforizmát elfogadó szerzők - ők ketten, Hegel és Hamvas is - szerint ez a jelenség az emberen is ugyanezt a jüngeri értelemben vett munkát - totális mozgósítást - végzi cl, s ezt kihasználva, az ennek metafizikai következményével tisztában lévő ember a háborút a maga belső élményévé teheti, túlemelkedhet a háború által radikálisan megnyilvánított egyetemes emberi lét-válságon. Pzzel a tettel az ember természetesen a modernitáson is túlléphet - ennek az antimodernista meghaladásnak a karaktere az archaikus lesz. A Jiingerre jellemző heroikus nihilizmus tétele szerint a háborúban jelen lévő aktív semmi, a totálisan mozgósított anyag túlléphető, s a belső élmény segítségével „a semmiről, az átléphetetlen határról” (Patocka) tudomást szerző ember megteheti a nietzschei ugrást. 1 Iamvas nagyjából ugyanezt írja le, csak ő ennek az egyéni oldalát hangsúlyozza. Érdemes összevetni végső eredményünk magyarázatát elősegítendő Jünger és Hamvas felfogását a háború által megnyitott metafizikai rés transzcendens- eszkatologikus jelentőségéről, amely egyáltalán nem független a két szerző kereszténység felé vivő útjának vége felé érésétől sem. Jünger jegyzi fel 1944 karácsonyán Jákob történetéről elmélkedve: „a harc éjszakai, mert az ember Isten arcát bukása óta nem viselheti el. Csak a hajnalpír idején ismeri fel és lesz általa áldott. Az éjszaka az emberi élet, amelyben Isten láthatatlan keze gyakran kegyetlenül érezhető, s a hajnal a halál, amikor Isten arca láthatóvá válik.m' Lényegét tekintve magyarázatot sem igényelne Jünger Biblia-kommentárja, hiszen oly 78
