Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 2. szám - Békés Márton: "Világalkonyat lángol"

heti, mert a harctér tapasztalata döntés elé állítja az egyént. Ha valaki ezt a döntést meghozza, vagyis az ébredés mellett határozza el magát, akkor a titán hüperioni király és hérosz lehet.

Mielőtt Hamvas főszövegének gondolatmenetét megfejtenénk, egy rövi- debb és közvetlenül a világháború második fázisa kitörésekor írott szövegére hívjuk fel a figyelmet. ' A Scheler általunk is idézett kötete alapján megközelített hamvasi háborúfelfogás itt úgy fejeződik ki, mint az emberi sors apokaliptikus megnyilvánulása, egy „inig' választó”, amely a halál közvetlen kapujába állítja az embert. „Amikor az ember átéli a Semmit, egyszerre szemben áll a Minden-nel. [...] a Minden - csak annak nyílik meg, aki a Semmit radikális módon átélte. ”- íme, a heroikus nihilizmus alapmotívumának magyar, hamvasi definíciója. A háború egyszerre romboló és minden dolgok atyja is, hiszen „a háború mindig teremtó'aktus is; újrateremtés, sőt: visszanyúlás az ősteremtésre [...] a Semmiből'1'' - fogalmaz Hamvas.“ Vagyis amit Nietzsche úgy hívott, hogy „túljón és rosszán”, az a háború révén kézzelfogható tapasztalat lehet.

Az első világháború Hamvas értelmezésében a scheleri istenítélet aktusa volt, „ez a mai: az önítélet háborúja”, mivel általa mindenki eldöntheti, hogy elhatározza-e magát az ébredés mellett. Hamvas a második világháborút - már igen korán, hiszen 1939-ben írta ezt a dolgozatot! — a krízis világméretű harci konfliktusának nevezi: „Ez a háború a választás, - a válság, - a krízis háborúja.” „Beléptünk a válság szellemébe" - áll a dolgozat végén, mivel az ember ma a saját ura — vagyis sorsa önnön akaratának függvénye — s csak rajta áll, hogy a krízisen végigmegy-e és belőle megújulva vissza tér-e az eredetbe.

Az elhatározás közvetlen tárgyát, az akarat közelebbi célját illetően nem kapunk választ A szellem és háború (1939) szövegéből, annál inkább az oroszországi frontélmény hatására írott páratlanul merész dolgozatból. Első közelítésben ebben az 1943-as esszében Hamvas különbséget tesz az anyaországiak és a fronton lévők között, amely összehasonlítás kissé a különbségekben való kéjelgést, a minél nagyobb minőségi elhatárolás érdekében hosszan felsorakoztatott érvek unalmát juttatja eszünkbe. Hamvas itt akkor ér a tetőpontra, amikor a front két ellentétes oldalán állókat közelebbi kapcsolatban tudja, mint az egy nemzethez tartozókat. A háború sokkjának ilyen hatását - természetesen ehhez kötve az egyéni egzisztenciális fordulópont metafizikai jelentőségét is - Patocka is megerősíti: „A megrendülés másik következménye, bog’ az ellenség megszűnik olyan abszolút ellenfélnek lenni, aki a békeakarat útjában állj' aki már nem csak azért van, bog1 eltegyék láb alól. Az ellenség ugyanabban a helyzetben van, ő is az abszolút szabadság társfelfedezője, olyan ember, akivel egyezségre lehet lépni, mell: ő is a nappal, a béke és a csúcs nélkül megrendült élet társrésztvevője.

Hamvas, Jünger, Patocka meglepően egy gondolatsorra fűzik fel a háború által nyújtott belső, metafizikai élmény magyarázatát: arról van szó, hogy mindegyiküknél a scheleri megállapítás érvényesül, vagyis hogy a háború az emberi élet törékenységét mutatja meg brutális erővel, s ennek megtapasztalása közben, amikor valaki „tényleges, aktív, aktuális, reális háborúba lép [...] hosszabb, vág1 rövidebb ideig tartó, de igen heves válságot él át.Ez a válság Hamvas szavaival élve radikálisan, brutálisan, egyetlen pillanat alatt kitépi a hétköz75