Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Békés Márton: "Világalkonyat lángol"
Végül a háború után, amely a modernitást épp úgy, mint annak embertípusát széttörte, az marad, ami túléli a kataklizmát, mert belső élményként élte át azt. A Harcos vagy a Munkás és a technika marad állva csak - mondja Jünger. A létre vonatkozó minden további kérdés és a világ alapszerkezetére hatással lévő összes döntés csak e kettő relációjában fog felmerülni, a válasz pedig kétféle lehet: vagy az új világtípus - amely a háború lángjaiból nyert alakot és formát— uralni tudja a gépet, és ezzel a totális mozgósítás metafizikai többletét a saját hasznára, pontosabban akaratának realizálására fordítja; vagy pedig a gép fogja uralni az embert.’ 3. A háború mint belső élmény magyarázatánál Jünger korkritikájával feltétlenül foglalkoznunk kell, hiszen a háborúhoz való hozzáállása ezzel nagyon szoros belső kapcsolatban áll. A háború kiszakít a látszatéletből, ahogyan a munka a polgári látszaturalom (Sebeinherrschaft) világából. A civilizációvá süllyedt polgári rendszer jelenti a modern kor végét, míg ezzel diametriális ellentétben áll a háború, amely a lerombolt külső világban megállapítható határok, azaz tér nélküli és a belső világra összpontosítva idő nélküli helyszínné válik, s általa az ember az erdők és a sztyeppék embereihez lesz hasonlóvá. Scheler megállapításának megfelelően vélekedik Jünger az előbbiekhez hasonlóan akkor is, amikor az írja, hogy' a háború feltárja az ember őseredeti arcát, s a Lét ősforrásához vezeti vissza. Az élet létezése korunkban teljesen csak a „háború által:mozgósítottmert „a lefesti lés [Werden] a világ lelke, és a harc annak legjobb-legigazabb formája”:* Nagyon tragikus, amit leír, de Jünger mégis derűsen - realistán - veszi tudomásul: „Az anyagcsata halálosan szikrázó ragyogásában egy összeomlást pillantottunk meg - egy reménytelenül elveszett korszakét”A modernitásról van szó. A totális mozgósítás révén a modern világ, a pusztuló civilizáció a maga teremtette eszközökkel lép a világháborúba, amely önnön magát emészti fel, hogy' közben ebből kiemelkedjék egy új közösség, a Harcosoké és a Munkásoké. A „haladásnak nevezett optikai csalódás” véget ér a háborúval, ami a „kor legjelentősebb és legnagyobb hatású eseménye”, hogy benne az anyag, a gép, az ember, sőt az élet totális mozgósítása a munka és a harc révén történjék meg. Ez az, amely új világkorszakot és új világtípust teremt, s ez már meghaladja magát a haladást is, és ,,jelentőségében még a francit! forradalmon is túltesz”.4“ A háború az általa szétzúzott világ helyébe tehát Jünger felfogása szerint újat is teremt. így ír egy helyen: „Megmutatkozott, hogy a háború Európa közösségét széjjelzúzta, amikor zászlók és jelképek alatt, hosszan és hitetlenül nevettünk azokon, akik az ősi döntésben velünk ellentétben álltak. A háborúban az ember egy zúgó—zuhogó orgiában minden elmulasztott dologért kárpótolta magát. Ott ösztöne - amelyet a társadalom a maga törvényeivel megfékezett - ismét az egyetlen és szent és utolsó értelmes cselekvés lett. S minden, amit az évszázadok áramlásában az agy éles formában megalkotott, az most arra szolgál, hogy az ököl lendületét a mértéktelen- ségigfokozza.”41 Ez a vadság, az állati ösztönök és a vérszomj démonikus világa. Nem arról van szó, hogy ezt Jünger igenli, hanem arról, hogy ennek realitását megállapítja, s ebből egy nem-modern (archaikus) tartalom megjelenését 66
