Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 2. szám - Békés Márton: "Világalkonyat lángol"

zálható belső élményt jelent. Az ókori és középkori haditechnika alapvetően a falanxnak, vagy a párharcnak kedvezett a harci cselekmény mikéntjét tekintve, s ezért a háború mint belső élmény realizálódására összehasonlíthatatlanul nagyobb lehetőséget adott. A modernitás megteremtette világháború a külső élménynek, az ember elveszettsége tudatának - Heideggerrel szólva a sodródásnak - kedvezett, ezért lélektana arra mutat, hogy csak kivételes esetben tud a belső és a külső élmény összhangba kerülni. A háborús küzdelem mindig két síkon zajlik ugyanis. Egyszer a konkrét külső ellenség ellen, ami a háború természetéből fakadóan az ellenkező akarattal szembeni erőfeszítést kíván (von Clausewitz); másodszor viszont ez lehetőséget ad a belső harc végigvitelére, amely az egyén scheleri értelemben vett realitás-ráébredését hozhatja győzelemként.1'

Nietzsche Zarathustráját egyszer harcosok előtt beszélteti, akiknek a harc két síkját magyarázza meg.1* „Testvéreim a harcban!" - szólítja meg őket, majd a katona (Soldat) és a harcos (,Kriegsmann) közötti különbséget szemlélteti, amelyet az okoz, hogy az előbbi uniformisa alatt sem v isel semmi különbözőt, míg utóbbi különálló-magábanálló belső világát éli meg igazán. A harcos Zarathustra szerint a felismerés/megértés szentjeinek (Heilige der Erkenntnis) bajtársa és előőrse - azaz a belső ébredés a harc által (is) megteremthető. A harcosnak Zarathustra tanácsa szerint mindig saját (eigene) ellenségét kell keresnie, akit tisztelnie kell, s mint mondja: mindig „saját háborútokat kell 'megvívnotok a saját eszmétekért". A háború dicsőítése lenne kiolvasható a következő idézetből, ha nem tudnánk, hogy itt a háború valaminek az eszköze csupán:

Úgy kell szeretnetek a békét, mint az új háború eszközét. Es a rövid békét jobban, mint a hosszabbat.

Nem munkára, harcra serkentelek benneteket. Nem a békét, hanem a harcot hirdetem nektek. Munkátok harc, békétek pedig a győzelem legyen!

Csak akkor lehet csendben s nyugodtan ülni, ha íj és nyíl van a kezetekben: különben fecsegtek és civakodtok. Békétek legyen a győzelem!

Azt mondjátok, a jó ügy még a háborút is szentesíti? En azt mondom: a jó háború az, ami mindent szentesít.

Végül Zarathustra megparancsolja a harcosoknak, hogy tőle fogadják el az „élet legnagyobb eszem éjé"-nedv. meghatározását, amely így hangzik: „az ember olyan valami, amit foil'd kell múlni [überwinden]." A híres és többször a legsúlyosabban félreértelmezett Übermensch, azaz a mostani, lesüllyedt ember fölé emelkedett ember fogalma íródik meg ezen a helyen is egv újabb variációban. A harcos képes erre, hiszen a külső világgal való tragikus ütközés - amit háborúnak nevezünk - során belső, „szellemi szemei" (Scheler) megnyílhatnak. Ez a túllépést, az ember alatti ember válság-állapotából, az ezzel analóg, George által leírt lárva-szerű helyzetből való kitörést, és az egész krízis-szituáción való fölülemelkedést (Überwindung) jelenti.

Jogosan merülhetne fel a kérdés, hogy mindezt miért kötjük a világháborúhoz és annak közvetlen élményéhez? A válasz egyszerű. A Nietzsche, George, Mereskovszkij, de már előbb Kierkegaard, a Dosztojevszkij-regények (Ordö61