Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 2. szám - Békés Márton: "Világalkonyat lángol"

gök), sőt sokkal korábban Hésiodos, Platón és Hérakleitosz által is meglátott válság-állapot a krizeológia alapmegállapítása szerint a modernizmusban csúcspontjára ért. Itt nem arra gondolunk, hogy a modern mint olyan már Az állam írásakor is jelen lett volna teljes fegyverzetében, csupán arra utalunk, hogy amint azt Evola is megállapítja a válságirodalom egyik legklasszikusabb írásában - Lázadás a modern világ ellen (1934)' -, a modernizmus (csupán) apoteózisa az örök emberi válság-folyamatnak, amely folytonosan, a „haladás” során, egyre mélyül. A világháború - amint az majd Jünger és Hamvas vélekedésének bemutatása után reményeink szerint világossá fog válni - a modern kurzusnak egy elképzelhető csúcs- de egyben végpontja is, amely az emberi lét krízis-szituációját feltárja, de egyszersmind Hamvas katarzis-teóriájának1* megfelelően a kijutás-túljutás lehetőségét is megmutatja. A modern kurzus az emberi lét-szerkezet teljes lerombolását tehát csak mélyíti, noha úgy tűnik, ez maga a válság.'1' A modcrnitás által lehetővé tett világháború viszont a válság radikalizált változatát nyújtja, amely azonban már méhében tudja a kitörés, a ,,felülemelkedés” (Nietzsche), a „fordulat” (George) lehetőségét is.

A George-től vett szókapcsolat - „világalkonyat lángol” - költői erővel ragadja meg a krízis teljessé válását, a tűzben égő alkonyati világot, de egyben már a hajnal hasadását is sejteti. Ez utóbbi fejeződik ki Jüngernél a kollektív, társadalmi-politikai szinten is értelmezhető eszkatológiával; Hamvasnál pedig az egzisztenciális katarzis lehetőségével. A háború által felébresztettekjíinger- nél magukat találják meg, amikor őskollektívummá válnak; Hamvasnál viszont önmagát találja meg az egyén. Nem véletlen, ha Jünger az első, Hamvas pedig a második periódusában élte át ugyanazt a világháborút, s válság-reakciójuk is a kornak megfelelően fogalmazódott meg.

62