Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Gyurácz Ferenc: Szabadrablás
Ml LEHET AZ IGAZSÁG A MASZTURBÁCIÓ KÖRÜL? A maszturbáció azért kulcskérdés, mert a hozzá való viszonyulás kialakulása időben megelőzi, és alkalmasint meg is határozza az egyén általános szexuális viselkedésének kialakulását. A mai légkörben nem könnyű, mégis muszáj kimondani, hogy az onánia helyes szemléletének alapját európai ember a keresztem' erkölcstanban találhatja meg, amely bűnnek tartja azt. A pusztán morálisteológiai érvelés azonban ezt nem tudja széleskörűen elfogadtatni még akkor sem, ha tudjuk, hogy minden morális törvény mögött ki lehet mutatni reális- gvakorlati megalapozottságot is - nemcsak a mózesi kőtáblákat. Nem vitás, hogy a lehető legkörültekintőbb és a lehető legempatikusabb érvelésre van itt szükség. Ennek során meg kell érteni, hogy a mai pornografikus kulturális környezetben emberfeletti feladat vár a maszturbáció kísértésével küzdő kamaszokra és idősebbekre. Emberfeletti feladatot pedig emberek csak kivételesen tudnak végrehajtani. Tehát itt drákói szigornak nincsen értelme, de a keresztént’ erkölcstanban megjelenő alapelvből nem hiszem, hogy engedni lehet. Az önkielégítés libertinus szemlélete és az ennek megfelelő gyakorlat ugyanis csak a felszínen és rövid távon szabadít meg bármitől is. Amikor nemlétezőnek nyilvánítja a problémát, valójában csak hógörgeteg-szerűen meg- duzzasztja, és a végén már nem lehet kimászni alóla. Atomizált, nárcisztikus (vagy még rosszabb esetben: gépiesen érzelemtelen) lényekből álló társada- lom-modell rajzolódik ki a maszturbáció felmagasztalása nyomán, s ez nem pusztán szociológiai, sőt, társadalomontológiai következményeiben riasztó, hanem maga az antropológiai önfeladás, a teremtés érvénytelenítése. Mintha Isten csak Adámot vagy csak Évát teremtette volna. Az önkielégítés elkerüléséért vívott küzdelem (ama nevetségessé tett, gúnyos tóthtihamérozással emlegetett „tiszta férfmság” vagy leányság) persze szenvedéssel jár, és nem is szabad mazochista könyörtelenséggel vívni. Felül kell vizsgálni azonban azt a „korszerű” hozzáállást, hogy a szenvedést mindig kerülni igyekszünk, kivéve, ha örömökhöz, pláne ha élvezetekhez juthatunk általa. E felülvizsgálatot csak énünk korlátozásával, némi alázattal, a szeretet jegyében - a szenvedést tudatos áldozatként értelmezve - lehet eredményesen elvégezni. De e felülvizsgálat nélkül is be lehet látni, hogy az önmegtartóztatással járó nehézségekért kárpótolja az embert az élet. Maga a küzdelem olyan jellemnevelő, akaratnövelő és energiaszublimáló folyamat lehet, amely kiérlelheti az illető személyiség autonómiáját, önmaga fölötti fennhatóságát és eredményes munkára való képességét. S mindezekért még mást is elősegíthet: magát az egészséges szexualitást! Azt a fajtát, amelyben a teljes személyiség részt vesz, nemcsak egy része. A pornó - és ennek részeként az aggálytalanul elfogadott és rendszeresen gyakorolt maszturbáció - az önálló személyiség lerombolója, ezáltal a teljes mértékben csak ép személyiséggel és érzelmi alapon átélhető szex gyilkosa. S még többet is mondhatunk: nem más, mint a nem éppen ókonzervatív nézeteiről és szerelmi magatartásáról ismert Füst Milán igazolja, hogy a maszturbáció pszichológiai-fiziológiai mechanizmus révén is tönkreteheti a szexet. Magyarán, ha az önkiszolgáló egyén - akár férti, akár nő - a társas viszonyban nem kapja vissza a megszokott ingerenciákat (márpedig pont 25