Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 1. szám - Kovács István: A Közép-Európa fogalom kialakulásának történelmi előzménye a XIX. században

Lengyelországot beletolja a szovjet birodalomba. Amikor azonban nyilvánvaló lett a Jaruzelski által bevezetett hadiállapottal összeházasított szocializmusépítés kudarca és ismét mind inkább szóhoz jutott a föld alá kényszerített Szolidaritás, 1986 június 5-én, amikor az említett Felczak professzor magyar- országi hívei születésének 70. évfordulója alkalmából a Jagelló Egyetem dísztermében, rektori tanácsülésen átadták az ünnepeknek a Budapesten Hu- garo-polonica címmel összeállított emlékkönyvet, az érintett maga Közép- Európáról tartott lelkes eló'adásával köszönte meg a tartalmas tisztelgést.

Az, hogy létezhet olyan önálló európai régió, mint Közép-Európa, a rendszerváltozás kapcsán lett érzékelhető, nyilvánvaló. A politikai függetlenségüket visszanyerő volt szocialista országoknak sok vonatkozásban újra kellett fogalmazniuk magukat, topográfiai meghatározásként így került előtérbe ismét Közép-Európa. Ezt előkészítette a franciaországi emigrációban élő cseh Milan Kundera Közép-Európa tragédiája című híres esszéjében, amelyben Közép-Európa és az egykori Habsburg Monarchia áttetszik egymáson. De hogy a rendszerváltoztató országok számára sokkal tágabb fogalom ennél, azt bizonyíthatja Dmytro Pavlucsko, a legnagyobb ma élő ukrán költő, a Ruch nemzeti függetlenségi mozgalom egyik alapítója és vezetője, aki tíz évvel ezelőtt Krakkóban tartott előadásában leszögezte, hogy a független Ukrajna közép-európai állam. Kelet-Európa Ukrajna keleti határán túl kezdődik - így ő vagyis Kelet-Európa Oroszországnak az Urálig terjedő területe. Fogalmi logikája szerint bizonyos vonatkozásban Belarusz, vagyis Fehéroroszország is Közép-Európa. Ez Sztanyiszlav Suskjevics rövid ideig tartó köztársasági elnöksége idején politikai programként is az volt.

A fogalmat a politikai számítás még ennél is jobban bonyolítja. A balti államok függetlenné válása után, amikor Észtország odaadó gazdasági és kulturális pártfogóra talált Finnországban, Lettország gazdasági és politikai támogatója pedig Dánia, Svédország és Norvégia lett, a legnagyobb balti állam, Litvánia - kezdetben, híján nyugati pártfogóknak, s nem akarván a korábbi történelmi tapasztalatok reflexei miatt a kapcsolatait szorosabbra fűzni Lengyelországgal, hajlandó lett volna a Visegrádi Hármakhoz, illetve Négyekhez csatlakozni. Ezzel Közép-Európa topográfiáikig legtágabb fogalma a Baltikum egy részével bővülhetett volna ki. Tudjuk azonban, hogy a visegrádi szövetkezés, amely politikailag bölcs vezetéssel nagyon hasznos lehetett volna, s tömbként évekkel 2004 előtt bekerülhetett volna az Európai Unióba, részben Válcav Klaus következetes aknamunkájának eredményeként, részben a tagországok egymással való rövidlátó és esetenként acsargó rivalizálása miatt, elveszítette jelentőségét. Litvánia helyzete pedig a beáramló nyugati tőke és földrajzi helyzete, NATO-csatlakozása révén stabilizálódott.

Csehszlovákia, majd Csehország, Magyarország és Lengyelország hiába volt meggyőződve arról, s hiába hangoztatta egyenként a másikak rovására is, hogy az Európai Unióba való elsőkörös felvételre ő szolgált rá legjobban, végül azt is mondhatnánk, mindegyik a tizedik helyen került be, mivel 2004-ben egyszerre tíz országot vettek fel az Európai Unióba. Azóta a közösségnek tagja lett Románia és Bulgária is, küszöbön áll Horvátország felvétele, s a nem távoli jövő feladata Szerbia, Makedónia és esetleg Bosznia-Hercegovina befogadása.

3