Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Kovács István: A Közép-Európa fogalom kialakulásának történelmi előzménye a XIX. században
Azért említem ezeket a közismert tényeket, mert az így történet-földrajzi- lag megrajzolható térség az, amely a XIX. század egyik meghatározó forradalmárának, politikai gondolkodójának elméletében úgy jelent meg, mint Közép-Európa, Köztes-Európa, Dunai Európa. Az olasz Giuseppe Mazziniról van szó, akit karbonári összeesküvésbeni részvétele miatt 1830-ban száműztek szülővárosából, Genovából, s aki 1832-ben Marseille-ben megjelenő folyóiratában, az Ifjú Itáliában (Giovine Italia) közzétett egy írást, amely címével utalt tárgyára: Delle Ungaria - Magyarországról. A genovai egyetem anatómia-professzorának fia tudatosan választotta új hazájának Franciaországot. Az 1830-as júliusi párizsi forradalom lobbantotta fel benne azt a reményt, hogy az európai társadalmi megújulás ezúttal is a változásokat hirdető Franciaországból indul ki, s ragadja magával Itáliát. Rövidesen csalódnia kellett. A polgárkirály a bankok uralmát alapozta meg. Mazzini figyelme ekkor az Orosz Birodalommal háborút folytató Lengyel Királyság felé fordult. A Lengyel Királyság sajátos állama volt az 1815-ös bécsi Kongresszuson megalapozott európai rendnek. Az államiságától, országától 1795- ben teljesen megfosztott lengyel nemzet húsz éven át a köztársasági, majd császári Franciaország zászlai alatt kitartó harcot folytatott Lengyelország helyreállításáért. Nem véletlen, hogy Napóleon - politikai számításból - Oroszország ellen indított hadjáratát 1812-ben „második lengyel háborúként” hirdette meg. A bécsi kongresszus a lengyelek lecsillapítására hozta létre az ún. Lengyel Királyságot mintegy 128 ezer négyzetkilométernyi területen. A Lengyel Királyság ugyan az Orosz Birodalom keretei között létezett, de az orosz uralkodónak lengyel királlyá kellett magát koronáznia, tiszteletben kellett tartania új államának liberális alkotmányát, korlátozott függetlenségét, önálló parlamentjét, iskolarendszerét, közigazgatását, de még a hadseregét is. Az 1830. november 29-én Varsóban kirobbant szabadságharc tíz hónappal későbbi leverése indokul szolgált I. Miklós cárnak és környezetének a Lengyel Királyság felszámolására. Az európai közvélemény, így7 Mazzini is kitüntetett figyelemmel kísérte a lengyel-orosz háborút, ahogy ezt a kortársak hívták, különösen azért, mert a lengyel hadsereg a tavasz folyamán nagy7 győzelmeket aratott a cári hadak fölött. Mazzininak arról is tudomása volt, hogy a magyar országgyűlésen napirendi kérdés lett a lengyel ügy, s hogy a magyar társadalom aktív rokonszenv- vel kíséri északi szomszédjának harcát. A Magyarországon szolgáló olasz tisztekkel folytatott levelezése révén Mazzini az átlagos nyugat-európai újságolvasónál jóval többet tudott az 1825-tól kibontakozó magyar reformtörekvésekről, s nagy reményeket fűzött hozzájuk. iMindezek hatására született meg az említett cikk, amelyben Magyarországnak, a magyarságnak mint fiatal nemzetnek, kitüntetett szerepet szán, de témánk szempontjából ez másodlagos. Mazzini a XVII. század végétől kezdi a magyarokkal kapcsolatos eszmefuttatását: „Ha a Török Birodalom akkor hullott volna szét, mielőtt Magyarország a hosszú háborúban kimerülve Ausztria karjaiba dől, melyek agyonszorították, Magyar- és Lengyelország hatalmas szövetségesek lettek volna, és a fejedelemségek, melyek leváltak a Török Birodalom északi peremén, a legerősebb szomszéd nemzettel igyekezvén egyesülni, Magyarországot növelték volna, 4
