Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - Kiczenkó Judit: Útban a Szondi két apródjához

ként is, folytatja Arany „nincs olvasó, ki ne tudná a történetből, mi sors vár Zrínyire” - illetetve, egészíthetjük ki mi, Szondira. - „Mit használna [...] egy kis kacérkodás az olvasó képzeletével? Szerintem sokkal mélyebb rokonszen- vet ébreszt e folytonos »memento móri«; sokkal nemesb eszköze a hatásnak.”29 (Egyébként mindhárom Szondi-variáns ebben megegyezik: már az első sorok Szondi haláláról tudósítanak). A töredéknek ilyetén kezdése megfeleltethető a Szigeti veszedelemben Zrínyi alázatos és meghitt imájával, a mű „ez önmegadó keresztyéni hangulata”511 adja meg az „ünnepélyes” emelkedettséget, amelyet Arany verstöredéke igényel is, mert enélkül kifejezetten elégikus, Arany szavával „bágyadt” lenne.51 (Például az egyébként remek alliterációra gondolok: „Szondi vitéz szomorkodik szivében” stb.). A korabeli keresztény harcosok csata előtt felhangzó Jézus-imáját (a megszólított lehetett Isten és a Szűzanya - Mária változatban - is, illetve váltakozva szerepelhettek ugyanabban az imában) Arany magányos imává alakította ebben a szövegváltozatban. Szondi bensőséges fohászkodása (első strófa) meglehetősen komplex: körvonalazza a török-keresztény tematikát, a balladai hősnek az eposziéval való rokonságát, továbbá a végleges változat elemzői közül többek által kiemelt vizuálisan is „felfelé irányuló-irányított” perspektívát: a „Felhőbe hanyatlott a dré- geli rom” előképeként „Beborult a csillagos ég felettünk” megfogalmazásban.

A Szondi két apródjában más, egyúttal jóval összetettebb lesz a narráció. Az első személyűség sem marad ki, ez a török küldönc variánsa lesz. Mint a mű legtöbb elemzője kiemelte, legalábbis az egyik szálat foglalkozás-mesterség „szintű” narrátor adja elő. Már az előbbiekben idéztem, hogy például Tinódit, mint ilyent jellemezte Arany („Ez volt neki mestersége”), aki fontosnak tartotta, hogy ez a „szakma” létezett a magyar régiségben.52 Az a narratív szál, amely „szakmányszerűnek” tekinthető, az apródok szólama.55 Ha ilyen típusú narrátort keresünk az Arany-balladákban, akkor a Zács Klára (alcíme szerint: Énekli egy hegedős a XIV-ik században), illetve majd A walesi bárdok hasonlítható a Szondi két apródjábozX Tehát: hegedűs, dalnok, bárd. Nem véletlen Nemes Nagy Ágnes saját nemzedékük szerepének ars poeticájaként is fölfogható 1948-as összegzése a professzionális narrátorokról: „Arany: [...] a költőt, az egész magyar költészet helyzetét ábrázolja a versben.”5’ Ezt a véleményét részletezőbben fenntartja az 1980-as években is: „[...] a költő világosan szembeszáll az adott körülményekkel, és éppen a költő száll szembe velük: a bárd, a dalnok figuráján át tiltakozva a nemzetvesztő és művészetnyomorító zsarnokság ellen.”56 Figyelemre méltó az ilyen narratív megoldású balladák zárlatának hasonlósága. Ä Zács Klára hegedűsének éneke fohász-, az apródok illetve a bárdok szólama átok-formulával (alapvetően a zsoltár-műfajhoz köthető megoldással) zárul. Ez a típusú narratív megoldás Arany több elméleti igényének tesz eleget. Az élőbeszédszerűség elsőbbsége Aranynál, s annak hitelesítő jellege; a szemtanú-narrátor szintén a hitelességet nyomatékosító személye; az objek- tiváció lehetősége; illetve a „szakmányszerű” előadó miatt az egyértelmű és dekódolható didaxis esztétikumba burkolt kivitelezése garantálható a professzionális narrátorral. Az első kettőről (szóbeli; szemtanú) már részletesen szóltam.

A másik kettőből elsőként a mesterségszerű narrátor objektiváló tevékenységére térek ki röviden. Hogy Aranynál ez költészetének milyen központi

149