Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11-12. szám - Kabdebó Tamás: Besúgás I.-II.-III.
Márió a verset rímvezetékesnek nevezte, ami nem volt kimondott dicséret. Aztán, Péter, vagy két évet a gyorsírásnak szentelt, meg is nyert néhány versenyt és kedvtelésből gyorsírással lemásolta a Zalán futását. Később beleunt ebbe, vett magának egy használt teleszkópot és tiszta éjjeleken a Zodiák csillagképeit figyelte, észleléseit egy keményfedeles, kockás füzetbe jegyezte le. Történt, hogy egy szombat délután az édesanyja elküldte Pétert a bolgár kertészetbe, ahol kikísérleteztek egy nagygumójú krumplit. Péter biciklivel ment árkon át, bokron át és hazahozott egy díjnyertes burgonyát. Kalauza, a kertészetben egy Szvetka Matzankieva nevű bolgár lány volt, aki tanulmányainak gyakorlati évét töltötte Pesten, ahol egyébként édesapja a bolgár követségen dolgozott. Péter középmagas fiatalember volt, beszédes barna szemmel, erős végtagokkal. Lassan, kissé orrhangon beszélt. Szvetka pirospozsgás teltkarcsú lány volt, két hosszú fekete copffal, melyeket olykor a fején koszorúba font. Hibásan, de pattogva beszélte a magyar nyelvet. „Szeretnék jól tanulni meg” - mondta a lány és Péter vállára tette a kezét. „Ennek semmi akadálya. Szombatonként csak délig dolgozunk, kijövök hozzád (maradtak a tegezésnél, az nem olyan komplikált) minden szombat délután és megtanítlak jól magyarul.” „Pracli!” - mondta Szvetka, s már nyújtotta is domború kacsóját. „Én viszont megtanítalak bulgárul.” így ment a kölcsönös nyelvtanulás, hétről hétre. Borbála asszony hol díjnyertes tököt, hol araszos spárgákat talált fia hátizsákjában, aki rövidesen felfegyverezte magát egy bolgár nyelvkönyvvel és olvasmánygyűjteménnyel. Letelt az év; Szvetkának vissza kellett mennie Szófiába, hogy tanulmányait ott fejezze be. Am e szeptember előtt már szárbaszökött Péter és közte a szerelem. Péter megtartotta apja elárvult csónakházi kabinját, hol a nyár folyamán több szombati nászdélutánt tartottak Szvetkával, meg is fürödtek holdfénynél a Dunában, s mint ez ilyenkor elvárható, örök hűséget esküdtek egymásnak. Szvetka anyátlan árva volt, egy Szófiában lakó nővérrel, apja, Vaszilij nem tartotta pórázon a lányát. Időnként Péter is hivatalos lett egy-egy követségi fogadásra, ahol Vaszilij és diplomata társai vállveregetve fogadták Péter rohamosan javuló bolgár tudását. Am Szvetkának mennie kellett. A szokásos vasárnapi családos ebédnél Péter szokatlanul beszédesen adta elő fájdalmát. Elek összeráncolta a homlokát. „Ocskös, a népi demokráciában is lehet útlevelet kapni s ezzel más népi demokráciákba utazni.” „Mármint neked, korifeusnak.” „S mi lenne, ha te is fölcsapnál tolmácsnak? A lánynak, mint mondod, két éve van még hátra Bulgáriában a tanulásból. Addig lejársz hozzá, aztán hazahozod.” „Hogyan kezdjem?” „Egy felsőfokú bolgár nyelvvizsgával. Aztán beajánllak időszakos tolmácsnak.” Karácsonykor megvolt a vizsga. Húsvétkor, egy hosszabbított szünettel Péter már egy magyar küldöttség mellett volt másod-tolmács Szófiában. Szvetkával ott folytatták, ahol abbahagyták a szerelmet. Vaszilij hazatért, a bolgár 129
