Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - B. Müller Márta kisnovellái

kálla, de a járása elárulja. Látta, éppen befordult az utcájukba, Miska akkor csukta be maga után a kiskaput.

Kecskés Roza a falu postása volt, mindig azt mondta, kerékpárral gyorsabban halad, mint gyalog, pedig csak akkor ülne rá, ha kaszával kergetnék. Megszokta, hogy a kormányra dőlve, féloldalasán halad, miközben viszi a falu postáját. Ha hosszabb szakaszhoz ér, ahol nincsen ház, az ároknál például, ahol lejt is az út, a pedálon egyensúlyozva suhan tovább. Csak aztán amit nyert a réven, jobbára elveszítette a vámon, mert ha akadt hallgatója, rögtön belefogott, adta tovább a híreket.

Schilling Marcsa Róza lánykori barátnője volt, akárcsak Mátés Részi. Mar- csa, Részi és Roza, a három elválaszthatatlan. Egészen addig, amíg férjhez nem mentek, mert utána minden más lett, nem értek rá annyit beszélgetni, mint hajdanán. De nem sokáig élvezhették az ifjú házasok életét, mert közben a falu határába ért a front, nem messze tőlük állt is jó sokáig, menekülniük kellett a faluból. Mikor vége lett a háborúnak, hazajöhettek hamar, de már semmi sem volt a régi a faluban. Sokan ottmaradtak a harcokban. Róza és Marcsa férje visszajött, Mátés Részié nem. Az apósa is eltűnt valahol a Don-kanyarban.

Marcsa kanyarodott volna be a házukhoz, mikor Roza a Szent Vendel- szobortól utána kiáltott, hogy várjon, és Marcsa meg is állt a kerítés tövében. A két asszony egymásra nézett. Róza tudta, mi következik, fogja rövidre, nem ér rá, főzni kell, úgyhogy mindjárt meg is nyugtatta Marcsát, egyszuszra elhadarta neki, hogy ő is siet, nem tartja fel, de képzelheti, hazajött a Miska.

Részi, vagyis Mátés Teréz, miután hiába várta haza a férjét, végül engedett Lamping Lőrincnek, aki három kerek esztendőn keresztül hiába ostromolta. De mintha megérezte volna, hogy utoljára találkoznak büntetlenül, péntek éjjel minden ruháját levetette, és a telihold fényénél megmutatta dúskeblű, széles csípőjű alakját ruhátlanul Lamping Lőrincnek.

Róza elhadarta a hírt Marosának, Marcsa pedig tétován megvonta a vállát, és azt mondta, talán jobb is. Úgyse való ez a Lőrinc a Részihez. Másfél évvel fiatalabb nála. Ha nagyon nem számolnak utána, észre se veszik, hogy nem az urától lesz a gyerek.

Mert mialatt Részi engedett Lamping Lőrincnek, azalatt az ura jószerivel már a kertek alatt járt. Valamivel hosszabb utat tett meg gyalog Debrecenből hazáig, mint hajdanán Csokonai Vitéz Mihály.

Ha véletlenül megkérdezi valaki, milyen érzés, hogy a faluja határába ért, Stokker Mihály azt se tudta volna megfogalmazni. Ahogyan három éve szinte már semmit. Csak azt érezte, hogy tőből leszakad a lába.

Az úton teljes órák, napok estek ki az emlékezetéből. Tudta, hogy most hazafelé tart, ez a bizonyosság vitte előre. Csak ment, ment, nem nézett semerre. Még talán aludt is menet közben. A bakancsba úgy beledagadt a lába, hogy levetni se tudta volna, ha akarja.

Időnként emlékek cikáztak benne. Látta magát, amint kiszáll a vagonból, és rögtön félre is húzódik, hogy a szerelvényt megrohanó hozzátartozók jobban odaférjenek. Neki úgyse volt kire várni, olyan messzire nem is jöhettek ki elé.

105