Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - B. Müller Márta kisnovellái

dolgozni, a mamám is átment a szomszédba, délután is át szokott menni, és mi is mindig akkor mentünk hátra, csak mikor régebben még megjött a vérzésem, akkor nem kellett csinálni semmit, mert olyankor elment a Sanyi, aztán egyszer meg a Gyuri is jött, és akkor elmentünk hátra, a faházba, de akkor a mama hazajött, még szerencse, hogy nem vett észre, én gyorsan beszaladtam, mintha csak kimentem volna fáért, aztán mikor elment, megint visszamentem a faházba, aztán meg mostanában, mikor a Sanyi egyszer mondott valamit a Jóéinak, azt nemigen értettem, de énrólam beszéltek, az biztos, egész addig sose beszéltek egymással, énvelem se nagyon, lehet, hogy akkor is csak gondoltam, mert ahogy odanéztem, mindjárt elhallgattak, az utóbbi időben legtöbbször ketten jöttek, én nem bántam, mert akkor mindig piszkált valamelyik, és akkor én olyan jól éreztem magam, majdnem szétszakadtam, de jó volt, legszívesebben mindig ezt csináltam volna, meg amikor egyszer a Gyuri jött, az még meg is csókolta a számat, hát akkor tényleg nagyon jó volt, sajnáltam is nagyon, hogy már nem jönnek, nem is gondoltam, hogy azért nem jönnek, mert kiszakadt belőlem az a véres micsoda, azt már a doktornő mondta, mikor a kórházban kérdezték a rendőrök, hogy hová tettem, én meg azt hittem, meghalok, mert úgy fájt, és nem akart elállni a vérzés, csak folyt, szinte ömlött a vér, aztán nem is emlékszem többre, most meg itt vagyok a börtönben, és nekem itt is jó, mert itt többen is vagyunk, csak kár, hogy a Sanyi meg a Joci nincs itt, mert azért ővelük azért jobb volt, mint az Évivel.

A hadifogoly hazatér

Kecskés Roza a vasárnapi miséről kifelé menet kikerülte az idősebb férfiak csoportját, akik szokásukhoz híven megálltak még a templom előtt, tárgyalták, mi történt a hét folyamán, mert utána aztán nem mindenki tartott velük a kocsmába. Hogy állítólag a múlt héten is hoztak egy kisebb transzportot Debrecenbe. Valaki gyorsan rávágta, hogy az lehetetlen. Mire a harmadik, hogy tavaly is azt mondták, ezután már úgyse jön senki, aztán mégis hazajött a Koleszár Jóska. Kecskés Róza megállt mellettük, hallgatta egy darabig őket, aztán balra fordult a templom tövében, és elindult hazafelé. A templommal átellenben laktak Mátés Résziék, s ahogy Róza hirtelen arra nézett, földbe gyökerezett a lába, mikor meglátta, hogy egy szakállas férfi csukja be maga után a kiskaput, és elindul befelé.

Kecskés Róza csak állt, mint akit megbabonáztak, aztán sarkon fordult, és Schilling Marcsa után eredt, aki általában meg se várta az utolsó éneket, azonnal fölállt, és a pappal egyszerre, elsőnek ment ki a templomból, aztán kurta lépteivel elindult hazafelé; szedte a lábát, mert tudta, ha Kecskés Rózával megáll beszélgetni, akkor másnapra se készül el a vasárnapi ebédje.

Róza el akarta újságolni gyorsan a lánykori barátnőjének, hogy mit látott, nem káprázott a szeme, tényleg hazajött a Miska, most ment be, felismerte a járásáról. Maga se hinné el, ha nem a tulajdon két szemével látja. Nagy a sza104