Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11-12. szám - Gyurácz Ferenc: A nyúlketrec mellől
rendszer azonnali változást: színvonalemelkedést hozna a társadalmi kommunikációban. Azonnal kevésbé érné meg súlyos pénzeket fektetni a legalacsonyabb szintű tévé- és rádióműsorokba, a bulvársajtó legprimitívebb lapjaiba. Rögvest növekedne a műveltség (de legalábbis a tanulás és az oktatás) elismertsége, tekintélye, és így igen hamar az anyagi megbecsültsége is. A társadalmi rétegkülönbségek és a kiáltó vagyoni különbségek ugyan nem szűnnének meg, talán nem is csökkennének lényegesen, de közelebb kerülne egymáshoz az anyagi és a szellemi értékek hierarchiája. Igazságosabb irányba mozdulna el az elosztás rendszere. Hiszen nem a vagyoni különbségek igazságtalanok önmagukban, hanem hogy gyakran nem igazodnak az igazi emberi (s azon belül főként a szellemi, lelki, erkölcsi) értékekhez. Természetesen növekedne a politikai élet általános színvonala is pusztán amiatt, hogy a műveltebb választóközönség műveltebb, képzettebb és talán erkölcsösebb képviselőket választana. Egyetlen intézkedés - az egyenlőség-elvű választójogi rendszer műveltségi-tanultsági alapú korrekciója - lavinaszerűen végiggördülne, s felfrissítené a rendszer, az ország egész működését, nagyarányú fejlődést indítana el, és példaként szolgálhatna a differenciálatlan választójog járma alatt nyögő, vulgáris kultúrszintre süllyedt, hanyatló Európának. - Mondom: a képzeletem meglódul... FÜLS1KETÍTÉSEK Patinás vita tárgya, hogy mikor kezdődött a hanyatlás, mikor lett vége a stabilitásnak. Mi volt a határpont, amióta életünk maga a reszketeg ideiglenesség, az állandó, kényszerű úton-levés, maga a felbolydult hangyaboly ideges ciká- zásaival végzett, megállíthatadan, sőt exponenciálisan gyorsuló, a tűzhalál örvényébe tartó, a mögöttünk hagyott mezőket minduntalan felégető, ontológiai nomadizmus? Mióta van ez így? Adám és Éva vétke óta? S ha ez a vétek nem az idők kezdetén volt, hanem ma is itt van, folyamatos történésben: kezünk folyton az almán, vágyunk folyvást azon a forrponton, mely megsüketít, csak vágyunk kielégülhessen? A fülsiketítő zaj mára mindenhova behatol, nincs menekvés előle faluhelyen sem. így nyáron, az aratás heteiben a hajnalonta frissen felvonuló monumentális munkagépek dübörgése remegted házunk utcafronti falait, a lakásban pedig nap- és éjhosszat egymást éri a kisebb-nagyobb digitális szerkezetek pittyegése, zörgése és káromkodásszámba menő gépzenéje, és ha hátul, a kertben teszek-veszek ezt-azt, akkor is odahallom valamelyik vándorló kereskedő vagy szolgáltató (szódás, jégkrém-árus, kenyeres, mozgópostás stb.) autójának magakellető elektromos jeladását. Villanyos harangszóra mondjam el az Őrangyalát...? Úgy táncoljak, ahogy Mefisztó fütyül? Sok mindenhez alkalmazkodtam érett koromig, de a digitalizáció, s azon belül különösen a mobil- telefon agressziója meghaladja védelmi képességeimet, e miniatűr kütyük lánctalpai alatt lelem hősi halálomat. Az ördög röhögése sorsunk groteszk tragédiájában visszhangzik. Éva, Éva, te ezért az almáért is kinyújtod puha kezedet... Adámnak marad a bűntudat, hogy ezúttal sem tudott a sarkára állni, 85
