Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11-12. szám - Gyurácz Ferenc: A nyúlketrec mellől
Az eddig elmondottakból is következik, hogy helyzetem - a nyúlketrec mellett - nem hasonlít a remeteséghez, szó sincs termékeny magányról, elmélyült figyelemről, belső kiürülésről, szakrális csendről és a látkép vektorait értelmes rendbe alakító, megvilágító távlatról. Az azonban bizonyos, hogy sablonoktól mentes, meglehetősen egyedi látószög ez. S ha nem ad is módot a hosszas exponálásra - sajátos pillanatfelvételekre, meggondolható észrevételekre talán igen. CSENGEY NÉLKÜL Pálya-széli helyzetemből és 53 évem kaptatójáról ugyanúgy látszik, mint egyre több más kilátóhelyről: csődtömeg az életünk. A társadalomé is, az egyének nagy részéé is. Az emberismeret talán azt sugallhatná: saját lelkiállapotomról állítok ki bizonyítványt e lehangoló megállapítással, de ez nem igaz. A rosszkedv vírusát sosem terjeszteném. Csakhogy az öncsalásét sem. Az életkudarc beismerése a legkeservesebb aktus, s mindig élni kell a gyanúperrel, hogy netán csak ideges nyafogás. De ha valóban tévesnek vagy eredménytelennek bizonyult a követett életstratégia, akkor ne várjunk a halálos ágyig, jobb mielőbb szembenézni ezzel, jobb beismerni. Hátha van még lehetőség a váltásra, s ezzel a siker esélyére. De ha netán nincs, akkor is jobb a tisztánlátás, mint belemerevedni a búsképű lovag pózaiba. A dolgok jelen állása szerint az utóbbi húsz év magyarországi változásainak legnagyobb vesztese az a népi-nemzeti gondolatvilág, amely a XX. század egész folyamán forrt, formálódott, készülődött, mígnem a századvégi „rend- szerváltozás”-ban lehetőséget kapott a sorstól arra, hogy megmutatkozzék a társadalom- és kultúraalakítás gyakorlatában, kifejtse hatását a nemzeti élet teljességére, és végre megméressék a történelem zajló jelenidejében. Ma már világosan látjuk: megméretett - és könnyűnek találtatott. Hiszen fő célját: a népi közösségi hagyományokon felépülő nemzeti megújulást, a magyar nemzet hanyatló történelmi életgörbéjének irányváltását, az évszázadok óta válságos magyar történelem kiszabadítását a halálos szorítássá zsugorodó trianoni csapdából, a kegyetlen csapások sorozatán átment népinemzeti lelkűiét pszichiátriai szintűvé súlyosbodott zavarainak meggyógyítá- sát: mindezeket nemcsak hogy nem sikerült elérnie, de még csak komoly lépéseket sem tehetett e célok érdekében. Részben, mert nem került abba a helyzetbe, hogy tehetett volna, részben pedig - s ez látszik a meghatározóbb és a tanulságok levonására feltétlenül alkalmasabb oknak - mert mind személyi adottságait (a nemzeti szintű vezéregyéniségek hiányát), mind felkészültségét, mind szervezettségét, mind pedig, sajnos, ha talán nem is vezetői többségének, de tömegeinek, a kádárizmus züllesztő korszakából jött tömegeknek erkölcsi tulajdonságait tekintve alkalmatlannak bizonyult a nemzetmentés történelmi léptékű feladatára. Márpedig - a népi alternatívából ennyi pozitívum megmaradt - a népi alapú nemzetmentés alapeszméje, amelyet az 1930-as évek nagy népi-nemzeti gondolkodói fogalmaztak meg, helyes volt, ezt kétségbe nem vonták a fejle81
