Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11-12. szám - Gyurácz Ferenc: A nyúlketrec mellől
tem, hogy ez a dolgok rendje, ha az ember nyulat tart - kupán vágom, megnyúzom, kizsigerelem őket, s irány a konyha. Növendék korában legjobb a nyúl húsa, gyönge, omlós, rántanivaló; uborkasalátával, újkrumplival fejedelmi, mit fejedelmi: pártelnöki vagy vezérigazgatói eledel, a csirkével vetekszik, ha teljes mértékben utol nem éri is. (Ahogy a nevezetes bölcselő, nemzetes és vitézlő szegedi Lukács György mondta, az osztályharc pillanatnyi szünetében: „A legvacakabb, legtáposabb rántott csirke is jobb, mint a legízletesebb, lucernán és pongyolapitypangon nevelt vasszilvágyi rántott nyúl.” Ámbátor azért a tételt ebben a formájában lehet, hogy árnyalni merészelném, vállalva a reakciósnak bélyegeztetés kockázatát...) Az egykori pozdorja-katroc helyén már a kombinált szekrény egy újabb, azonos tulajdonságokkal rendelkező származéka áll, az udvarban gőzerővel beindult azóta a tyúktartás is (a gőzt ezúttal is Zsófi gerjesztette, a teendők nagy részét is magára vállalva), és különféle ház körüli és házon belüli „hobby”-állatok is akadnak nálunk, az első nyúlketrec mindazonáltal jelképes helyet foglal el személyes mitológiámban: látószögem lényeges módosulását jelképezi. ELŐMUNKÁLATOK Sohasem gondoltam, hogy el kéne jutnom „az Értől az Óceánig”, de egyetemi éveim után tettem egy tétova kísérletet a Budapesten maradásra. Úgy gondoltam, hogy a „szellemi pályához”, amelyen mozogni szándékozom, az ország fővárosában célszerű élnem. Sportpálya-munkásként húztam le egy évet az egyetemi sporttelepen (szellemi pálya), majd a Lapkiadó Vállalatnál voltam „kapun belüli munkanélküli”. Ennek székházába, a New York-palotába 1982 novemberében sétáltam be azzal, hogy munkát keresek. Mivel nem tágítottam, közölték, hogy ebben a fontos kérdésben csak a vezérigazgató, Siklósi elvtárs dönthet. Számlázói munkakörben helyeztek el, s valóban, számoszlopokat kellett volna egész nap összeadogatnom és kivonnom egy sivár teremben, egy karéj idősebb hölgy társaságában, lehetőleg csigalassúsággal, hogy a helyiségen naponta többször átvonuló Honfi osztályvezető elvtárs mindig nyugtázhassa: folyik a munka, épül-szépül a szocializmus. Két napig bírtam. A harmadik napon az osztály- vezető lefülelt, amidőn az asztal alatt szépirodalmat olvastam: egy fiatal író feledhető prózakötetét. Honfi elvtárs feldúltan, vöröslő nyakkal rohant ki a teremből. „Micsináljak magával?” - szuszogta a Tanú-beli Bástya elvtársra hajazó Ajtai elvtárs, aki elé több, irodai hölgyekkel ékesített helyiségen áthaladva kellett járulnom. A hölgyek némelyike rémüldözve, másika gonosz kárörömmel érzékeltette velem, hogy Ajtai elvtárs le fog nyelni keresztben. De ő csak áthelyezett egy Dembinszky utcai irodába, ahova nem jártak fontos elvtársak, s amelyet azért tartottak fenn, hogy az ott állásban lévő 2-3 személy a Rubik- kockával foglalkozó, több nyelven megjelentetett (Rubik’s Cube stb. című) színes magazin nagymennyiségű eladatlan példányát valahogy kezelje, ide-oda 76
