Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - Tóth Erzsébet: A szentendrei megálló

Először Tóth Erzsébetet említi, aki Kádár János ’56-os szerepéről, Nagy Imréről tartott rövid, de nagyon velős, kemény hangú előadást. Utólag hozzáteszem ehhez az értékeléshez, hogy ’56-ot kizárólag a tájékozódási lehetőségek hiányosságait illetően említettem. Hogyan legyek író, ha nem ismerhetem a történelmet? Ha nem olvashatok Márai Sándort? Ezen összefüggéseket továbbgondolva jutottam el Kádár Jánoshoz és 1956-hoz. Naiv voltam, vagy meguntam az egyhelyben járást? Ma már nem tudom.

Elek István az irodalompolitika szerepéről beszélt. Miért szükséges, szükséges-e a felülről irányítottság? Miért telepszik a hatalom a kultúrára? (Itt most ismét megszólalok, az akkori résztvevő. A hatalom akkor tudta, hogy milyen fontos a kultúra? Miért nem tudja ma már? Mert a pénz uralta hatalomnak tényleg nem fontos a kultúra. Ha nem tudja, hogy egy nemzet életében a kultúra a legfontosabb, és ahol nincs kultúra, ott nincs gazdaság sem, hiszen élő, növekvő gazdaság csak kultúrán alapulhat? A hatalom, amelyik nem tudja ezt, nemzetvesztő politikát művel. A szocialista párt egyetlen programjában nem esett szó eddig a kultúráról, a kulturális minisztériumot név szerint is megszüntették, csoda-e, ha a kultúrára áldozott pénz évről évre kevesebb.) Mi volt a jobb? — kérdezném, de nincs értelme.

A kultúra kiszolgáltatottsága a politikának és a pénznek. Erről szól a történet ma is. Hogy a független történetírónak felkopik az álla, mert jutalmat nem kap senkitől. Nem is azért csinálja.

A szentendrei tanácskozás 1980. okt. 30-31-én volt, másnap a Szabad Európa Rádió már beolvasta a hozzászólások érdekesebb részeit, tehát a világban is híre ment tevékenységünknek. Ettől függetlenül Aczél György a maga módján kísérletet tett a kör szétverésére. A maga módján azt jelentette, hogy behívatta magához Szilágyi Ákost. így próbálta elérni, hogy a vezetőség ne bízzon a titkárban, egymás ellen játsszon ki bennünket. Aczél csakis népi-urbánus kategóriában tudott gondolkodni, lidérces álom lehetett számára a fiatalok közös fellépése. Innen már nem tudta követni a fonalat.

Szilágyi Ákos elmondása szerint Aczél arra kérte őt, a vezetőség foglalja össze követeléseit. És vigye el hozzá. Ákos ekkor azt válaszolta Aczélnak, egyedül nem megy többet, vagy az egész vezetőség megy, vagy senki. El is mentünk, de itt is át lettünk vágva. Ott tudtuk meg, hogy Lezsák Sándor nem kapott meghívót. Vittük összefoglalt követeléseinket: 1. Nevünkből maradjon el a fiatal jelző, ne FIJAK, hanem Jak legyünk. 2. Az írószövetség ne felügyeleti szerve legyen a Jak-nak, csak konzultánsi joga legyen. 3. Következő igényünk volt, hogy a legújabb magyar irodalom különböző esztétikai felfogású csoportjai alkothassanak csoportokat, önállóan megmutathassák arcukat. 4. Önálló költségvetéssel szerettünk volna gazdálkodni, ebből évente 12 Füzetet kiadni a csoportok bemutatkozásaként. 5. Folyóirat indítási lehetőséget igényeltünk. 6. Nívódíjakat és ösztöndíjakat alapíthassunk, a meglévő díjakba pedig javaslatokat tehessünk.

Ezek voltak azok az igények, melyeket az akkori hatalom nem tudott tolerálni. Teltek múltak a hónapok, elérkezett 1981. március 11-e. Akkorra szólt a meghívónk személyesen Dobozy Imréhez. Aki Darvas József méltó utódjaként szintén nem szerette, ha történik valami. Előszedték az általuk ultimá50