Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11-12. szám - Géczi János: Elhullt flamingó
S már tudom majd, Gábort néhány napra a sugárbetegségekben szenvedőket ápoló kórházba vitték át, de azt nem, mikor, hogyan és miért vált sugárbeteggé. S azt is, hogy néhány nappal később kiengedik-e zárt részlegből s visszaszállítják abba a kórterembe, ahol korábban teltek, akkor már egy és egy negyed éve, napjai. S majd tudom, hogy Kristóf keresztfiam eljön velem tavasszal, ha el tudok az egyetemtől szabadulni, hogy dolgozzam arra, Kínába, illetve Tibetbe, de azt még nem is sejtem, hogy örömmel megmutatom számára a Hundertwasser-telepről készült fotókat, és arról fogalmam se lesz, hogy egy purgáló indulatú, baranyai tudatú dékánnak és mind testalkatában, mind gondolkodásában collstock-szerű kolléganőjének, akik minden alkalmat megkeresnek, s okokat is találnak hozzá, hogy a nem pécsieket eltávolítsák Pécsről, mit is fogok, hogy levelet fogalmazok számukra, írni. A flamingó, amelynek képét a bécsi Kunsthausban negyedévre kiállították, amikor a felvétel készült róla, már kifakult tollú lehetett. Szétette a madarat a só, leoldotta a húst a csontokról a tengervíz, a színt, a rózsa kárminját a napfény. De a sovány váz, ami a madárból megmaradt, tömegét vesztve, izomta- lanul is kész repülni: ahogyan hever a nedves iszapban, fénymázzal bevontán, semmi készség, várakozik, s éppen arra, hogy ebből az anyagi világból elmozdulhasson, átcsússzon oda, ahol kizárólagosan metafizikailag lesz megragadható. Lucien Clergue kitől tanulta el a határsávon létezést? Pablo Picasso barátjától, Renoirtól, Manet-tól avagy Jean Cocteau-tól? A vízfelszín alattit bemutató képei az átmenet és a pillanatnyiság dokumentumai. Tünékeny, reb- benékeny világ képszólója, miként a bika megölésének pillanatában hőssé váló, de az állat halála miatt menten megszégyenülő torreádor felvétele is ilyesmit tanúsít. A meglett korú cigány férfiak között táncoló nimfalánykából elősejlik a későbbi Carmen. Clergue a klasszikus festők alkotásaival összemontírozott fényképei pedig visszaidézik majd J. Colart, a cseh avantgárd mestert, aki ugyanezzel a merész kollázstechnikával szűkíti le alkotásait, hogy kevés jelentésűek s alkotói szándékát megtestesíteni készek legyenek. Ez is, az is hars művészet, a plakátoké ilyen még, s ugyanakkor efemer, bennük együtt kész megjelenni (jelentésre szert tenni, antropomorfizálódni) a fizikai és a biológiai világ. Aztán majd kéthetente szervizbe hordom az autómat, nem azért, mert elhagytam vele a 100.000 kilométert, hanem mert tökéletlenül adják mindig vissza az ellenőrzések után. Hol a fékrásegítőt kell kicserélni (konstrukciós hiba), hol az olajcsere nyomán megjelenő olajfolyást elállítani, hol csak a kifizetett takarítást kellene pótolni, avagy a téli kerékcsere után vissza nem kapott csavarokat megszerezni. Hol pedig, mert indításkor tűrhetetlenül magas feszültséget kapnak a vezetékek, a kiégett izzók miatt, amely pedig tudvalevő, akkor szokott előállni, amikor a leckéztetés, mondjam úgy, nevelés, avagy még inkább: szivatás áldozata az alany, ebben az esetben én, az autó tulajdonosa. És majd amikor megpillantom Brinje előtt, még mielőtt elindulnék (visszaindulnék) Strasbourgba, a horvát sztráda bal oldalán a két sarkán megmaradt várat, jobbján pedig a tavaly ősz óta kiégett, szénfekete hegyoldalt, eszembe jut a Veszprémben kora hajnalban elkezdődő utazás, éppen azért, mivel a nyerskőből összehordott, felhúzott és az idővel megomlott lakótornyok mögött 27
