Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - Géczi János: Elhullt flamingó

tögylevelét festettek, s a homlokcsontra nevet írtak, mert itt, ebben a temetőben csak tíz évre temetik földbe a holtat, s majd amilyen gyorsan lehet, kiássák, a csontokat a temetői csontraktárba helyezik át, s a felszabadult hely új tetem befogadására válik alkalmassá. Kevés ebben a városban a hely, van egy tóparti utca, amely a háztetők felett ível, a gyümölcsfák a tűzfalra kapaszkodnak s német takarékossággal kordonossá metszik őket, hogy fűtse hátukat éjjel s télen a fal, az udvar, ami mindenkinek van, éppen csak tepsi nagyságú, míg a lépcső terebélyes asszonycsípőnyi szélességű. A sötétedésben, amikor a környező, havas csúcsok virítottak, mert még felértek, lábujjhegyre álltak és éppen addig nyújtóztak, a napfényig, az elcsendesedett, de magában minduntalan dünnyögő tavon vadkacsaraj ringatózik, köztük az a rémülten hápogó gácsér, amely hószínű, s a kettészelt kőtömböket, kőzetbe foglalt halcsontokat, féldrágakövet, kristályt és ásványt árusító boltocskákban felgyúlnak a sómécsesek, s ezek a jószagú lámpácskák mindje narancssárgán izzik, mert ott, a Salz- kammergut legszebb városkájában, a szinte függőlegesen épült településen (ahol a házak oly szorosan húzódnak egymás mellett, hogy nem jut hely az utcáknak, s vannak épületek, amelyeket kizárólag a tóról lehet megközelíteni, s a nagyobb eseményeket, mint például a körmeneteket is csupán a vízen képesek megtartani), a bronz-és vaskori leletekben gazdag sóvárosban, Hallstatt- ban, amelynek fontosságára az is utal, hogy nevével jegyzik a kelta kultúra i.e. 900-400 közti szakaszát. De mindez majd csak másnap, már valamivel Graz után nyeri el formáját a szövegben, közelében annak a fürdőtelepülésnek, amelyet Hundertwasser épített, s tett nemzetközileg ismert, vonzó hellyé. A hallstatti rózsaszín sótömbök, amelyekben erekben fút a kármin, illetve a dér fehér cérnaszálai, apró darabkákban megvásárolhatók, darában pedig szárított fűszernövények porával elkeverve ischli sóként árulják — ez a darált só azonban már, mielőtt a növényporral vegyülne egybe, fehér, miként a cukor kristálya (a mandulás süteményeken ilyen!), fehér, mint a kifestett koponyák festék nélkül maradó csontfelülete, mint az egyre setétedő, síkos fényű tavon az egyedül úszkáló, riadt, albínó vadkacsa.

S mikor majd Rottenmann és Trieben között az A9-es sztrádán száguldva el a két oldalon kidőlt fenyőfák erdején át, és még nem gondolva se Grazra, ahol egyenjogúságukért tüntetők vonultak át a városon, bár számomra nem derült ki, milyen tulajdonságban, jogban, nézetben, hitben sérültek a plakátok és zászlók alatt masírozó óbégatók, se az aranykupolával hivalkodó Therme Blumau föld alatti-föld fölötti épületegyüttesre, mert leköt az a sok-sok millió és egy színű fehér, amely a hóéból és a csupasz sziklákéból adódik össze, s az ilyen fakó világ számomra mindig a vakságot és térvesztést idézi meg, épp úgy, mint amikor valaki a munkahelyéről kikopik ugyan, de még nem találta meg az új helyét: nem gondolva még semmit a közeli jövővel, csak a múlt, éppenséggel a néhány órával korábbi tölt majd ki. És ezt akkor fogom föladni, amikor a képzőművész-építész házai között, illetve azok tetején kóborolva fölismerem, hogy az ösvény mellett növekedő fák és bokrok rendjét a kínai horoszkóp határozza meg. Az egyes ösvényszakaszok mellé ültetett növények azonos jelentésűek, s hogy mifélék ezek, arra akkor ébredek rá, amikor csupa nyírváltozat közé érek.

26