Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - Géczi János: Elhullt flamingó

hez), szegedi Mesterem levelén töprengek, amelyet, mert mint nyirok a ruhát, átjárja a mély szomorúság, nem akarok megérteni, annyira el szeretném érteni, olyan másnak kívánom tulajdonítani benne a jelentést, csak ne a mondatoknak, csak ne annak a kéznek, amely ezeket a mondatokat képernyőre skribál- ta, csak ne a kézzel levelet írónak. S hogy az éjjelre elnéptelenedett várban, a sikeres bemutatkozó est után a tudós és pálinkabűzű - avagy borszagú - irodalmárokat lecipelem Ányos Pál sírjához, felverve az agg papok házában lakó szerzetest és a püspöki hivatal éjszakai portársát, hogy adják ide a rendház kulcsát, nyitni az ajtót, hogy az udvaron át le tudjunk osonni, át a sötét zugokon, a refektórium előtti nedves levegőjű folyosón, a vízkeresztkor megjelölt ajtófélfák előtt elóvatoskodjunk, hogy az alvó, öreg papokat korai álmukból fel ne riasszuk, leereszkedünk az elmúlásszagú osariumba, s zseblámpa és mobil- telefon fényénél megkeressem a sarkot, ahová, ha minden igaz, a szerelmi szenvedélyébe belepusztult költő csontjait rejtették. Ahol a minket lekísérő, bennünket egyedül hagyni nem merő vén pap imába fog, majd zsoltárokat énekel, arra ösztökélve minden jelenlévőt, hogy Ányos Pálért fohászkodva magunk is az imában reménykedjünk. És végignézve a girbegurba, göcsörtös falakat, amelyek mögött koporsókat rejtenek a fülkék, átbotorkálva a talaj hepehupáin, felverve a csontport, korhadt deszkadarabokat kerülgetve az őszi kert illatát fedezem majd fel.

Az őszi kertét, amelyben bangiták virágzanak, a terméskőfal ásványszagával és az elszáradó, illatlelküket kilehelt fűszernövények odorával elkeverve saját kipárolgásukat. És megállók majd, látszólag egy koporsószeget észrevéve, s rajta a rozsdát bámulva, és mélyet és hosszúakat szippantgatva a bangita milyenségére figyelek. Ugyan a tüzes vörös levelek után a csupasz száron maradt téli rügyekből s az onnan kibomló rózsaszín ernyőcskékből áradó szag a redős bangitáé avagy korai illatos rokonáé, esetleg a virágrakományával decemberben, a hó fölött is rózsaszín felhőként gomolygó kikeleti bangitáé, de nem tudok majd dönteni, mert világítani kérik a mennyezetet, azt az vágatot, amelyet kőlap takar, s amelyet fölemelve a templomtérből alá szokták volt ereszteni az oltár előtt kiterített s onnan elbocsátott holtat, oda, ahol állunk, a levegőbe feltörő várfokba besüllyeszett üregbe.

És egy pillanatra az a bangita is felrémlik majd előttem, amelyet Karácsony előtt a bécsi hóesésben láttam, túl a sapkagyűjtő, filctollszínű ákombákomos rajzokat készítő, világpolgár építész, Hundertwasser házának-kiállításának megtekintésén, de még a Múzeum-negyed előtt, ahol császármorzsát sütnek a sátrakban és medvecukor szíját szívja szájába s bocsátja alá szüntelen minden gyermek, s ettől úgy néznek ki, mint holmi pödörnyelvű, kövér és bundás éjjeli szenderek. Ánizsszag vegyül a bangitáéba.

És Wyspiaríski Akropoliszát fogom megnézni a Bárka Színházban. S bár november 19-én, amikor már heteken át színházba járok, van úgy, hogy hetente kétszer, háromszor, s látok sok Krétakörös darabot, Csehov Sirályát, a vakok intézetében a Bánk Bánt, megnézem - másfélszer - Szorokin A jég művének színpadi adaptációját, a kanadai fenegyerek Dave St-Pierre meztelenül játszott A lelkek pornográfiája táncszínházi rendezését a Trafóban (amely performanszi elemeket tartalmazó tánccal oly sok közös vonását látok a január

23