Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11-12. szám - Géczi János: Elhullt flamingó
túl azon, hogy egy-két plakáton (de hová is tűntek Padovából a plakátok?) olvasható, merre és mikor és milyen klubban készül tombola szilveszter éjfelén. Padovában nincs punnyadt ünnepköztiség, ámbár az egyetemista fiatalok hiányoznak (nekem ugyan egy sem fog). S a padovaiak a tél ellen vékony, sötét, egyetlen gombsoros felöltőkben sétálnak (ha férfiak), a nők pelerint terítenek magukra, a gyermekek, azok a cukorbaba olasz bambínók, választékosán öltöztetett manökenek, széttartott kézzel tipegnek, kerülgetik a tócsát és bámulják a porcukortól havas kalácsokat a süteményesek fényes kirakatában. O, régen elhalt padovánok, kik egykor málhás szekerek nyomán bandukolva érkeztetek három hét gyaloglással Somogyból Itáliába, vagy lovon, de akkor is két nap híján három hét alatt, ti is a Prato della Valle óriási célkeresztre emlékezető terével kezdettétek-e városi sétátokat, ahol koncentrikus köröket alkotó folyócskák partját egykori, az egyetemet járt hallgatók szobraival díszítik, mint máshol a platánfákkal? Álról mindig áll a cirkuszi lakókocsira emlékeztető cukorkaárus, avagy a vontatható bódé, amelyből pacalt árulnak, s időnként a tér peremén óvatoskodva, dülöngélve az egyetlen sínpáron továbbgördülő villamos felveri a csendet. S ahonnan, ha az autót felügyelő parkolóautomata éhségét kielégítetted, néhány lépéssel elérhető a minarettszerű tornyaival messzire látszó, bizánci formájú Basilica di Sant’Antonio, benne paduai Szent Antal, a szarkofágján átütő melegségű csontjaival, a földi javaktól undorodó kegyes férfi emlékét pazarul hirdető és vele mindenben ellentmondó szándékot kifejező, szépséges templombelsőtér, amelyben a pompa alatt meggörnyedt, megsötétedett Donatello-szobrok dideregnek. Az II Santo előtt úgyszintén Donatello, mégpedig a Gattamelata — azaz tarka macska nevű zsoldos kapitányt ábrázoló szobra. Lovasszobor ez, ahol a ló szebb a lovasánál - járnak ugyanúgy a csodájára, s mondják, a római idők óta ez az első élethű lószobor. A ló itt, nem reneszánszi nagyzolásból, lóméretű. S itt van közelben a világ közepe, a kicsinyített Prato della Valle, amelyet átkereszteltek Orto Botaniconak. Ez Európa legrégebbi növénykertje, amelyben az universitas orvostanhallgatói számára nevelték és mutatták be a gyógynövényeket, mégpedig a Dioszkoridész gyógyanyagkönyvében feljegyzetteket, s alig ötszázat. Én, biológusként, a szegedi egyetemen vagy ezer növény felismerését gyakoroltam áldott emlékű professzoraim felvigyázó tekintetétől kísérve az újszegedi botanikus kertben, amely se nem olyan régi, se nem olyan apróságában szép, mint a padovai. Ahol először nőtt, mert egyre több Amerikából ide hurcolt növényről gondolták, hogy gyógyhaszna lehet, a napraforgó (1568), a krumpli (1590), az orgona (1568), s annyi minden még. Itt majd egyetlen pálmát nézek meg, mivel zárás előtt néhány perccel érkezem, s másra nem futja időm, bár a jujubafa alatt elhaladva néhány szem aszott termést gyorsan a zsebembe rejtek, s onnan eszegetem: ezt a pálmát, nem tudni miért, Goethének tulajdonítják. A német költőnek olasz emléke van, Eszak-Itáliában! Hová tűnt a tálján büszkeség? S továbbá egyetlen, gyors mozdulattal kifeszítek és fölemelek egy ceruzavékony, földből kifordultnak látszó íriszgyököt, amelyet, ügyesebb nem lévén, januárban cserépben hajtatok, semmi esélyt nem adva majd így a tavasznak, a veszprémi ház lépcsőházában. Es megnézem az öreg egyetem ráccsal bevont bejáratú auláját, közel mellette a leháncsolt farönkökből és ázott hajógeren17