Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - Döbrentei Kornél: Zsoltáros ultimátum

Uram, lásd, a lét lepusztult lebuj, bár engem a haragod lecsapott, én nem Tőled kérek bocsánatot, halljad: mögém Adámként el ne bújj, bűnös születésem előtt voltam, csillagragyás menyekben lapultan elloptam a meséid, négykézláb, óbégatva vonszolódva tovább, bocsáss meg lepke, szárnyad kezemben roncs, kétlábra nem is emelkedtem, keresztespók, szurkos zsineg-ingán földméhéből kicsalva, mint hintái kimúlásod az ég felé, s bőgtem: cserebogár lábra hogy kötöttem ügyetlenül cérnát, hogy tekertem: röptetett sors-zúgás nincs felettem, gomoly-tüskés sün, hasig tart a titka, metélve rózsáll s ráng sok giliszta, s a számtalan levágott gyíkfarok - előbb tőlük kérek bocsánatot.

Varangyok, szátokba cigit dugtam, lestem, kiterüléstek, mint pukkan, kitépkedtem, légy és szöcske lábot, lesántult röptűk a porba rángott, rablottam madártojást kéjjel, fészkeket romboltam szenvedéllyel, sejtvén, a halál a csúzliágas istrángjába fogva, miért tágas, légpuskám célgömbjén gerlék s az ág, puffanva hullt űr, a szomorúság, végül, mint dedóskorú doktorod, néztem Uram, meg miként mutatod egy kislány felfedett combközén át, a kozmikus mindenség-kukucskát, bent, szemed szememmel találkozott: nem szántad a látványtól áthatott, igézve is riadt, kis állatot.

Lepkéd letörölt himpora megvéd, tán mielőtt végleg hernyó lennék, veszésem is üzenetként neszei: hidd, nélkülem Te is árvább leszel, és, ha ezt megélve tudván tudod, akkor kérek Tőled bocsánatot.

Pomáz, 2008. október vége - november eleje