Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Illés Péter: Régi szőlőhegyek, hegybéli közösségek a Vasi-Hegyháton
béliek erkölcsös és békés magatartására is, melynek értelmében sem lopni, sem orgazdaságot elkövetni, illetve káromkodni, veszekedni és verekedni nem volt szabad a szőlőhegyeken, miközben a büntetések kiszabásakor a különféle rendű gazdák között különbséget tettek. Ugyanakkor ezekben a rendszabályokban rögzítették a fogadott vincellérek járandóságait is. Az eredetileg szokásjogon alapuló hegybéli rendszabályok a szőlőhegyi élet ciklikusan ismétlődő, éves ritmusát szintén magukba foglalták. Miként a falusi élet egyéb vonatkozásaiban, a szőlőhegyi gazdálkodásban is fontos állomásokat, a hegybéli élet sarokköveit jelölték a különféle jeles napok. Itt csak a legáltalánosabbakat érintve: Gyertyaszentelő Boldogasszony napjától (február 2.) Gyümölcsoltó Boldogasszony napjáig (március 25.) tartott a hegybéli helység előtt a szőlő tulajdonlás és öröklés peres ügyeinek intézése; Szent György napja (április 24.) körül volt a gyepűk közös ellenőrzésének ideje; Szent Lőrinc-rap (augusztus 10.) környékén fogadtak fel szőlőpásztorokat a szüreti időszakra; végül Szent Márton napja (november 11.) táján tartották az utolsó hegybéli gyűléseket. A hegységekben működő, némileg zárt közösségek évről-évre ilyen módon szabályozták a szőlőhegyek munkálatainak ritmusát, tisztes rendben tartását, ami - tehetjük hozzá - tulajdonképpen minden szőlősgazda és földesúr közös, jól felfogott érdeke kellett, hogy legyen. A hegybéli közösségek szokásainak írott hegytörvényekbe való foglalása hátterében egyrészt az írásbeliség XVI-XVII. századi egyre növekvő elterjedése állt, másrészt a XVI. század közepétől a majorsági gazdálkodás előretörése, illetve a földesúri hatalom kiterjesztésének és megerősödésének intenzitása, mely egészen a jobbágyfelszabadításig tartott/4 A hegytörvények kidolgozottsága vidékenként és uradalmanként jelentősen változó lehetett. Elég, ha csak a Hegyhát környékén másolatokban vagy eredetiben fennmaradt, ismert szőlőhegyi rendszabályokra tekintünk: a már Sárvár környéki dombságon elterülő sótonyi és nyőgéri hegyek 1661-ben kiadott artikulusa 70,85 míg a Körmend közelében fekvő Halastó szőlőhegyének eredetileg 1749-ben lejegyzett példánya mindössze 14 pontból állté4 A paraszti birtoklás túlsúlyát tükröző szőlőhegyek, mivel némileg autonóm közösségeket alkottak, ezért a kor követelményeinek megfelelő rendszabályok kiadása a XVIII. századtól erősödő földesúri hatalom kiterjesztésének hatékony eszközévé vált. Mégpedig úgy, hogy a hegytörvényeket kiegészítették a földesúri fennhatóság aktuális érdekeit szolgáló pontokkal. Ezek között az egyik legfontosabb újítás az volt, hogy amennyiben valamelyik gazda nem volt megelégedve a helység döntésével, akkor védelemért fordulhatott a földesurához, illetve annak tiszttartójához. Elégedetlenkedők pedig mindig voltak, ezért erre hivatkozva könnyen beavatkozhattak az urak a hegységek életébe, persze időnként nem minden konfliktus nélkül. A XIX. század elején a Halogy környéki hegyek rendszabályainak lejegyzésekor már külön azt is kikötötték, hogy a helység hegybírónak három jelöltet állíthat, akik közül végül a földesúr fog választani.*' A Hegyhát vidékén a földesúri fennhatóság kiteljesedésének további példáját mutatja, hogy a XIX. század első évtizedeiben a csipkereki szőlőhegy elöljárói a balatavári uradalom számtartójának levelekben tettek jelentéseket a hegyen történő lopásokról és egyéb kisebb rendbontásokról/6 Sőt, itt egy 28
