Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 10. szám - Illés Péter: Régi szőlőhegyek, hegybéli közösségek a Vasi-Hegyháton

hegybíróval működó' szőlőhegyi közösség ismerhető fel.'4 A Vas megye északi részén fekvő kisnemesi falu, Meszlen határában lévő szőlőhegyen 1576-ban, egészen pontosan Gyertyaszentelő Boldogasszony napyi (február 2.) előtti szerdán kötötték meg azt a csereszerződést, mely a választott hegybíró és az esküdtek jelenlétében történt. A szőlőhegy életében jelentős esemény résztvevője volt még egy diák is, akinek nyilván a szerződés írásba foglalása volt a feladata. Az oklevél egy másik aspektusból is számottevő, ugyanis még a korabeli jelentős bortermő vidékeken sem volt jellemző, hogy a szőlőbirtokosok és családjaik a szőlőhegyek állandó lakói lettek volna, itt viszont az egyik esküdt neve mellett az írás külön megjegyzi, hogy az „hegy falusi” (hegy ffalwj) volt. A szőlőhegyekre sokáig elsősorban olyan házatlan zsellérek költöztek, akik a faluban nem rendelkeztek telekkel, valószínűleg a nemes személyek felsorolásának végén szereplő egyik esküdt is az lehetett.

A falutól a „hegy falu” megkülönböztetés arra is felhívja figyelmet, hogy a szőlővel beültetett és gyepűvel elkerített földek a sajátos jogi helyzetükből adódóan, illetve azzal, hogy' önálló vezető testülettel, majd törvényalkotó és végrehajtó hatalommal is rendelkeztek, végső soron magának a faluközösségnek a megkettőződését eredményezték. ' A Dunántúlon a források általában h egységbéli éknek vagy helységbélit knek nevezik meg a szőlőhegyen birtokos gazdák által létrejött autonóm közösségeket,6 melyeknek tagja volt az egy hegyen összes szomszédos parcellát művelő hegvbirtokos, bármilyen rendű és bármely településről érkező személy is volt. A hegybéli helységhez a szőlő- birtokosok személy szerint tartoztak, ami egyben azt is jelentette, hogy a szőlősgazda felesége és gyermekei már nem számítottak a szőlőhegyi közösség tagjának. A szőlőhegyi „helységh”,!í kifejezés magát a szervezeti egységet jelölte, aminek értelmében a nagyobb összefüggő dunántúli hegyeken akár több helység, vagyis közösség működhetett.9 A hegybéli közösség tagjainak együttműködését biztosította a „hegybéli gyűlés”*' a „Helységek vagyis gyülekezetek”sl tartása. Ezeken a minden szőlőbirtokosra kötelező gyűléseken rendezték az adott szőlőhegyet érintő összes olyan közös ügyeket, mint a vezetőségválasztás és a gyepűk közös ellenőrzése, az egymás közötti perek, valamint az öröklések, zálogosítások, illetve a közösség tagjai között felmerülő viták. A helység döntéseiről hegykönyvet vezettek, melyet a helység ládájában tartottak, akárcsak a helység pecsétjét.

A Vasi-Hegyháton főként a XVIII. században, illetve a XIX. század elején keletkezett írott szőlőhegyi szabályzatok bizonyos jól körülírható tematikába rendezhetők. A szabályok minden esetben vonatkoztak a hegybéli elöljáróságra és a hegybéli gyűlésekre, mely regulák az elöljárók kötelességei, sérthetetlenségük és járandóságai mellett kitértek a bírságok elosztására, sőt, esetenként szabályozták a hegytörvényeket megszegő elöljárók, illetve az időszakosan felfogadott szőlőpásztorok büntetését is. Természetesen mindenkor az egyik legfontosabb tisztázandó kérdés a szőlőparcellák birtoklása volt, tehát a szőlőtelepítés vagy éppen az elhanyagolt szőlők sorsa, az öröklés vagy az adásvétel körülményei. A szőlőhegyi rendszabályok egy másik sarkalatos területe a hegybéli gyepük, a mezsgyék, a kapuk és az utak jó karbantartása, illetve helyes használata volt. Külön figyelmet fordítottak a hegy27