Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Illés Péter: Régi szőlőhegyek, hegybéli közösségek a Vasi-Hegyháton
tűzvészben elpusztult, lakosai a szőlőhegyre menekültek, ahol a helyi emlékezet szerint még iskolát is berendeztek maguknak az egyik szőlőhegyi hajlékban/’8 A Vasi-Hegyháton az említett lakóházas hajlított pince a Döbör- hegy határában fekvő Gyertyánoshegyről ismert, ami vélhetően más hegyeken is eléggé gyakori lehetett/’'' A vidéket átszelő Borhordó 'út a vasi-zalai határtérség egyik régi és nevezetes útja volt, melyet ezen a néven emlegettek az egész környéken.70 Az út a Farkaserdőn keresztül Kámba vezetett, miközben keresztezte a Graz-Székes- fehérvár közötti műút Oszkó és Csehi közötti szakaszát, majd Szombathely felé vette az irányt. A helybéliek emlékezete szerint mindazonáltal a szekereken boraikat inkább a zalaiak hordták erre, nem az itteniek. Azért is erre szállították a boroshordókat, mert Vasvár felé az út „Mdkfá”-nál (ma Vasvár része, Vas m.) igen meredek volt, „Hídvég” (ma Rábahídvég, Vas m.) felé pedig nagyon ingoványos, süppedékes. A nagy teherrel könnyebb volt menni a Borhordó úton, ami egyben valószínűleg valamiféle kitérő, a forgalmas postautaktól távol fekvő csempészút is lehetett. A XX. század első felében körül még biztosan jártak erre zalaiak bort árulni Vas megyébe. 1930-ban a Vasvári Újság egy zalai bortermelő tragikus halála kapcsán egy Keszthely környéki Karmacsról érkező fiatal párról számol be, akik már hazafelé tartva Káinban, a Márkus-féle kocsmában szálltak meg.'1 Itt este dulakodás kezdődött, melyet látva a huszonkilenc éves fiatal zalai borász zalakoppányi borkereskedő társa segítségére sietett, de nagy igyekezetében véletlenül lelőtte magát. Útvonalukról annyi tudható, hogy a halálos revolvert a szerencsétlenül járt zalai atyafi még a Szombathely melletti Nagygencsen (ma Gencsapáti, Vas m.) vette, 28 liter borért. „HELYSÉGH"-TŐL A HEGYKÖZSÉGIG A termő szőlő rendes gondozása és a hegybéli vagyon védelmében a szőlősgazdák az őseiktől megörökölt szokásjog alapján szerveződtek, melyeket aztán a XV. századtól elsősorban stájerországi és alsóausztriai előképek mintájára fogalmazott szőlőhegyi rendtartásokban rögzítettek. 7 A már írásban is megerősített szokásjog a közösségi és egyéni jogokat, az erkölcsöt, az egységes szőlőhegyi munkáltatást, adózást, tulajdonképpen a feudális együttélés szabályait határozta meg. A XIV. századtól nemcsak a szőlőhegy használatára vonatkozó szabályok hagyományozódtak tovább, hanem kialakult a szőlőbirtokosok egyfajta önszerveződő közössége is, melynek élén vezetők álltak. Az gazdák közösségének (commimitas) feje általában a hegybíró, illetve az egy vagy két hegymester volt, akik mellé bizonyos számú esküdtekből álló tanácsot is választottak maguk közül. Vas megyében a hegybéli közösségek elöljáróinak legkorábbi említése Szombathely város egy 1445-ban keletkezett szőlőeladásról szóló oklevelében olvasható, az írás a bíró és az esküdtek mellett a hegymestert (magister mon- thmí) is megnevezi. 5 Majd 1580-ból maradt ránk a Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan levéltárában az a bizonyságlevél, melyben ismét egy saját 26
