Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Illés Péter: Régi szőlőhegyek, hegybéli közösségek a Vasi-Hegyháton
faanyagot többnyire ingyen felhasználhatták a gazdák. Miként 1787-ben Pácsonyban a Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan is meghatározta: „Meg eiigedgyük azt nékik, hogy azon font említett ki irtandó erdőben találandó fáknak derekait Kiki maga Szőlejében teendő épületére fordíthassa, Végeit mind azon által, és Agait azon fáknak, mellyek nein Épületre valók a ’ mi számunkra tartozzik öszve vágni, és öszverakni, hozzá tévén azt is, hogy mi ezen Szőlőben teendő' épületekre többé soha semminémö erdeinkhüly fát ingyen nem tartozunk adni. ”.41 A régi vas megyei pincék vastag talpgerendáihoz, pallóihoz, szálfáihoz a hegytetőkön erdei fenyőt, a völgyekben tölgyfát,4: a Vasi-Hegyháton néhol szelídgesztenyét is használtak.43 A dél-kelet vasi dombsági szőlőhegyek fejlődésével összhangban, a XVIII. századtól jellegzetes, földfelszínre épített borona, tömés és fonott falu, zsúptetős épületeit a hegyháti szőlősgazdák „pince'”-nek, illetve „hajlék”-nak nevezték, az egyes benne lévő helyiségeket „derék”-nak mondták.44 A körülbelül négy méter széles épületek hossza a helyiségek számától függően akár a húsz métert is elérhette. A nagyobb présházpincék sok helyen hajlított alaprajzú épületek voltak, melyek feltételezhetően a későbbi toldalék helyiségek révén fejlődtek ilyenformán. A felszín feletti boronafalu pincék korai alaptípusa vélhetően egysejtű épület volt,4' mely inkább lehetett egyfajta vegyes térhasználatú szőlősház vagy szőlőhegyi fészer. A XX. század elején még eredeti funkciójuk szerint jól karban tartott két, három, esetleg négy vagy öt helyiségből álló épületek ebből az alapformából fejlődtek ki. A szőlőhegyi épületek fejlődését a településmagtól való távolság és a nagyobb munkák idején az időszakos szőlőhegyen tartózkodás is befolyásolta. A hegybéli hajlék központja a présház volt, majd ezt egészítette ki a hozzátoldott és innen is nyíló belső pince. Ezáltal létrejött a munka- és tárolóterek szétválasztása. Szobát igény szerint a présház mellé építettek, szintén belső nyílással. A derékszögben elhelyezett nyitott oldalú szín vagy istálló pedig a pince mellé került. Utóbbit ugyan elsősorban ősszel takarmánytároló helyként használták, de a kezestartású számosállatok etetésére, éjszakáztatására jászolt is építettek bele.44 A külső hőmérséklet-ingadozások ellen a tető héjazatához rozsszalmából kötött zsúpot használtak, melynek igen kedvező a hőszigetelése. A szőlőhegyi épületeket körbe, főként a végfalaknál és az oldalakon széles ereszekkel építették, ami az esőtől és a széltől védte a falazatot, illetve a szőlőhegyi kaszálók itt tárolt szénáját.4, A kezesjószágok takarmánya a pincehelyiség szigetelését, állandó hőmérsékleten való tartását is segítette, óvta a bort fagyveszély ellen. A hegybéli hajlékokat igyekezték a köréjük ültetett gyümölcsfákkal is megvédeni, melyek lombozata nyáron árnyékot adott, télen áteresztette a meleg napfényt, és egész évben a szél erejét gyengítette. Tájolásuk szerint a présházak hosszanti oldalán lévő bejáratot a déli, délkeleti oldalra tették. Ez a külső ajtó rendszerint a talpgerenda melletti tönkbe eresztett facsapon forgott, melynek ajtólapja három tölgyfadeszkából állt, amit a belső oldalán faszegekkel megerősített vízszintesen futó hevederek tartottak össze. A belső bortároló kamra ajtaja még robosztusabb, erősebb szerkezetű volt, a zárszerkezete is általában eltérő. Mivel ez az ajtó őrizte a gazda számára legértékesebbet, a bort, ezért ide olyan ajtót igyekeztek beépíteni, ami nagy 23
