Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Illés Péter: Régi szőlőhegyek, hegybéli közösségek a Vasi-Hegyháton
vágott ágakkal, tüskével megrakott árkokkal, vagyis gyepűvel keretezve építették a régi paraszti mintájú szőlőskerteket. Ez elsősorban a kártevő marháktól és egyéb állatoktól, illetve a nem kívánatos idegenektől védelmezte a szőlőt, egyben a tájban a más hasznos területektől összetéveszthetetlenül meg is különböztette, kijelölte a sajátos jogállású szőlőhegyeket. A falvak határában megépített, gyepükkel ölelt kisparcellás művelésű szőlőhegyek egészen a XX. század első feléig karakteresen meghatározták a Rába vasi szakasza mentén, tőle délkeleti irányban meghúzódó dombságon elterülő Vasi-Hegyhát tájszerkezetét is. A szőlőhegyekre nagyságuktól függően egy, esetleg több hegykapun és egy rajta lévő kisebb ajtón keresztül lehetett csak szekéren vagy gyalogosan bejutni, ugyanitt távozni, melyeket korlátszerűen építettek és zártak. A gyümölcsfákkal, szelídgesztenyésekkel tarkított szőlőhegyek belső területét dűlőutak tagolták, melyeken a hol szabálytalanul, hol rendezettebben álló szomszédos parcellákat a széles mezsgye, illetve barázda választotta el. A hajdan gyepűtől körülölelt területen belül a szőlők alját kaszálók, gyümölcsösök, gesztenyések, kisebb veteményesek, káposztásföldek övezték. A szőlőket a dombhátak, lejtős területek felső, napos részén művelték, óvva termésüket a talaj menti fagyoktól, a nedves, ködös levegőtől. A parcellák legalját és legtetejét rendszerint üresen hagyták. A szőlővel kapcsolatos munkák is többnyire a hegyeken folytak, ideértve a préselést és a bortárolást is. így, a Dunántúlon elterjedt préseléses eljárás az épített szőlőhegyi hajlékok szükségességét is maga után vonta. Magyarországon a XIII-XIV. századi szőlőkben a pincék és présházak hiánya miatt még csak szüretelő, szűrő, préselő helyeket jelöltek ki, ahová aztán a préseket, majd a fedett présházat építették, fából, kőből, földből.58 Egy XVI. század eleji dulakodás körülményeit tisztázó oklevél a paraszti szőlészkedés mellett már a szőlőhegyi épített hajlékok meglétét is tanúsítja a kistájon. 1502-ben a vasvári káptalan kérésére a vasi alispánok szolgabírót küldtek ki a bűneset helyszíni vizsgálatára. Megállapítása szerint a dénesfalvai (Dyenesfal- iva, ma Egervár része, Zala m.) László szentpéterfalvai (Zenthpeterfalwa, ina Hegyhátszenpétér, Vas m.) öt jobbágya az olaszkai (ma Olaszfa, Vas m.) szőlőhegyen (promonthorium) Darvas (Darvsas) János pincéjét (cellarium) egy éjjel megrohanták, egy hordó (dolium) borát megcsapolták és kifolyatták, szidalmazták, továbbá a pincéje felgyújtásával fenyegetőztek/ ' A forrás még arról is beszámol, hogy a közeli győrvári jobbágyok Olaszkára támadva házakat törtek be, és egy edény (vas) bort is kifolyattak. Egy másik, XVI. századi pereskedés újfent a hegybéli hajlékok meglétét erősíti meg ezen a kistájon. Thurzó Elek országbíró és királyi helytartó 1540-ben meghagyta a vasvári káptalannak, hogy sárfői (Sarffew) Sarffy Ferencet idézze ítélőszéke elé, mert többek között Apáti Tutor (.Apathy Thwthor) Péter egyik jobbágyának pincéjébe betörtek. Az eset Halastó (Halastho) területén lévő Ritkahegye (Rythkahegye) promontóriumon történt.40 Mindez azt mutatja, hogy a XVI. században a bor feldolgozása és tárolása már egyes hegyháti szőlőhegyeken a szőlősparcellákon épített présházakban történt. Az építkezéshez szükséges faanyagot a környező erdőkből termelték ki. Mivel maguk a szőlőhegyek is erdei irtásterületeken épültek, ezért a 22
