Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Söptei Imre: "Vasmegyei borvidékek"
tudni hát, hogy mi okból hagyták el a miniszteri megbízottak a megyén belül ma is jelentősnek számító, termelési viszonyaiban, szokásaiban a többiektől jelentősen eltérő utóbbi szőlőtermőhelyet, ugyanakkor miért választották külön a kőszegivel szinte megegyező viszonyok között létező Rohonc vidékét. Most azonban nézzük, hogy milyen fontosabb adatokat jegyeztek fel a minisztérium által kiküldött férfiak. KŐSZEG „Mindazon tényezők s külső jelek, melyeknek összegyakorlott szem előtt valamely tartományt első tekintetre is, mint jeles borvidéket felismertetik, csoportosan össze- seregelve találhatók fel Kőszeg kies vidékén. ” A felmérők a már előző évi kirándulásuk idején összeírt Sopronhoz mérték és azzal hasonlították össze a kőszegi viszonyokat, amelyeket, mondhatjuk, legalaposabban mérték fel a megyében. Az ültetvények déli fekvésén kívül elsősorban a szőlőnek kedvező, sárgás-pirosas nyirok* talajt dicsérték Entzék, amelynek bizonyítékaként a hegyoldalakban bőven díszlő „soványabb levelű, de hízott” őszibarack- és cseresznyfákat is megemlítették, melyeknek nagy számát Wölfel István „derék elhunyt kőszegi pomológ" eredményes nemesítő és népszerűsítő munkájának is tulajdonítottak. Bár a termőrétegben bőven mutattak ki csillámpala kőtörmeléket is, ennek mállását azonban a jövendő tápanyagellátásának zálogaként értékelték. A lejtők őshonos növényfajának a szelídgesztenyét tartották, amelyek akkor még uralták a hegytetőket, mutatóul néhány méretes példányuk a szőlők között is díszlett. A királyvölgyi óriás gesztenyefa, amely sokáig nevezetes és keresett látványossága volt Kőszegnek - ma már csak egy szelete látható a hegyoldalban kialakított bemutatóhelyen - akkori méretét mint érdekességet is megadták, 32 láb körülinek (10 méter felett) vélték a kerületét. A határ legjobb bortermő tagjai értesüléseik szerint a „Királyhegy” (Königsberg), „Cserhegy” (Eichberg), Polgárhegy voltak. A teljes termőterületet mintegy 5000- 6000 katasztrális holdra (2900-3450 hektár) becsülték. A helyi gazdákat dicsérve jegyezték meg, hogy nem „tűrtek” nagyobb fajtakeveredést a szőleikben. Soproni módra a legnagyobb tömegben a furmintot találták, amelynek ezt helyi elnevezése: „Gmäner” vagy Allgemeiner [általános, közönséges] is mutatta. A közönségesnek nevezett szőlőkben előfordult még a zöld veltelini (Grüner Muscateller), zöldszilváni (Grüner Zirifandler) és a rak- szőlő (,Silberweißst vagy a kőszegi magyaroknál rajkszőlo). Ezek voltak a fehérbort adó szőlők, mert ezekből állt akkoriban még a kőszegi telepítvények túlnyomó része. Vörösborral alig foglalkoztak, ha mégis, szinte kizárólag pinot noirt (kék burgundi) használtak, amelyet a felmérők ritkasága mellett, felettébb jónak ítéltek. A legelterjedtebb fajták mellett volt néhány helyen - a gazdaságával többet törődő, újító szellemű birtokosnál, „a haladók szőleiben” - az éppen divatozó fajták közül a rizling, a tramini és a bakator. * Nyirok - Kötöttebb, főleg agyagos talajok, amelyekről a tapasztalat alapján tudták, hogy a szőlőtermesztéshez nélkülözhetetlenek. A későbbi kutatások feltárták, hogy leginkább ezek a talajok tartalmazzák nagy mennyiségben a kálium ionokat, amelyek befolyásolják a cukorképződést és a fagytűrőképességet. 6
